0 °C Budapest

Elindult a VOLT: sok gond akadt az új beléptető rendszerrel

2016. június 29. 15:31

Nem indult túl jól az idei VOLT: a fesztiválozóknak több órát kellett sorban állni a 0. napon az új beléptető rendszer miatt.


Mint azt már korábban mi is megírtuk, több nagy hazai fesztiválnál, így többek között a VOLT-on is szigorodott a beléptetési rendszer. Egészen pontosan csak valamilyen igazolvánnyal lehetett átvenni a belépőt, azaz gyakorlatilag névre szóló lett a karszalag. Ez okozhatta a fennakadásokat.

"Tegnap debütált az új beléptetési rendszerünk, ami elsősorban a látogatók, és a fesztivál biztonságát szolgálja. A rendszer lényege, hogy segítségével kiszűrjük az esetlegesen rossz szándékkal érkezőket, körözési listán szereplőket. Az ellenőrzési folyamat összetett és több ponton megerősítésre szorult, technikai és szervezési szempontból is, mivel idén minden eddiginél több látogató érkezik a VOLTra. Ahogy azt tegnap sajnos ti, és mi is megtapasztaltuk, a rendszeren van mit javítani. Mára ezeket a problémákat orvosoltuk - olvasható a VOLT hivatalos Facebook-oldalán.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/VOLTFesztival/photos/a.10153778069469227.1073741891.149442419226/10153778069519227/?type

A fennakadások miatt persze a panaszkodó kommentek sem maradtak el:

Nyolckor álltam be a sorba, negyed tizenkettőkor jutottam be.

Jó lett volna látni! Amíg ez zajlott több mint 3 órát vártam hogy beléphessek

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- olvasható a kommentek között.

Bár elméletileg a szervezők már megoldották a problémát, mégis arra kérik a fesztiválozókat, hogy aki tud, próbáljon meg minél előbb megérkezni és figyelja a bejáratnál elhelyezett új kiírásokat is.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?