Hiába a szigorítások, nem engedik el kedvenc autóikat a magyarok

2019. március 2. 10:01

A felnőtt lakosság mintegy egytizede tervez személygépjármű vásárlást a következő 3 évben, ezek több mint háromnegyede várhatóan használt beszerzés lesz. A dízel és az egyéb hajtás aránya magasabb a jövőbeni beszerzési tervekben, mint a jelen állományban, derült ki a GKI Zrt. reprezentatív kutatásából, ami a lakossági mellett az üzleti beszerzési szándékokat is feltérképezte.

A GKI Zrt. az egyik nagy hazai importőr kérésére tavaly ősszel végzett reprezentatív felmérést a lakosság és vállalatok körében a dízel autókkal kapcsolatos attitűdökről, illetve a jövőbeli vásárlási tervekről - ismertette Udvardi Attila, a GKI kutatásvezetője.

A lakossági felmérés során 1000 háztartást kérdeztünk meg országosan reprezentatív mintavétellel, míg a vállalatok esetében 1052 vállalatvezető válaszolt kérdéseinkre. A kutatás eredménye azt mutatja, hogy noha jelenleg is nagyobb az érdeklődés a benzines autók iránt, de egyre többen vásárolnának dízel hajtású autókat. És még nagyobb a bizalom a dízel autók tulajdonosai között, akiknek 87 százaléka nem tervez cserét a dízelekkel kapcsolatos polémia ellenére sem.

A lakossági felmérés adatai alapján a háztartások 9 százaléka tervezi a következő 3 évben gépkocsi vásárlását, vagyis országszerte 373 ezer családnál téma jelenleg az autóvétel. Amennyiben a tervek valósággá válnak, évente 125 ezer adásvételre számíthatunk a piacon, aminek döntő többsége, 77 százaléka várhatóan használt gépjárműve vonatkozik majd, míg újautóhoz a vásárlást tervezők közel negyede, 23 százaléka jut majd.

Ki, és milyen autót vesz?

Nem meglepő, hogy a 350 ezer forintnál nagyobb havi nettó háztartási jövedelemmel rendelkezők körében a legmagasabb a beszerzést tervezők aránya, de a dízeles gépjármű-tulajdonosok körében is az átlagánál többen jelezték a vételi szándékot.

Elsősorban a vidéki városban lakók szeretnének autót vásárolni - közülük 29 százalék újat -, és leginkább a 30-39 év közöttiek. A demográfiai jellemzőket tovább boncolgatva kiderül, hogy az önálló vagy alkalmazott értelmiségiek, köztük leginkább a felsőfokú végzettséggel rendelkező, magasan képzett top menedzserek, középvezetők vagy több beosztottal bíró vezetők, és a gazdagabb inaktívok vannak magasabb arányban a leendő autóvásárlók között.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A beszerzési tervekben a benzines autók dominálnak 71százalékkal, azonban a dízel autókkal kapcsolatos vásárlási hajlandóság is pozitív irányba változott: a dízel és az egyéb hajtás aránya magasabb a jövőbeni beszerzési tervekben, mint a jelen állományban. Dízel gépjárművet a beszerzést tervező háztartások közel 24 százaléka tervez vásárolni. Jönnek fel az alternatív hajtásúak is, az autóvásárlást tervezők 5 százaléka gondolkodik hibrid és elektromos autóban, jobbára használtautó beszerzés útján.

Más a helyzet a vállalati beszerzések, és azon belüli is a tehergépjármű vásárlás terén. Míg a lakosság többsége a benzin üzemű járműveket részesíti előnyben, addig a vállalati szektor esetében jelentős a dízel dominanciája. A legtöbb építőipari vállalat például elképzelni sem tudja a jövőt ezen hajtású járművek használata nélkül. Szintén népszerű a dízel a nagy flottakezelők körében, többnyire a 150-250 fős vállalkozásoknál. Ugyanakkor a szektor szereplői -főként a 150 fő alatti cégek - a hibrid és az elektromos technológiák irányában is nyitottak.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?