Hétfőn nyugat felől egyre több felhő sodródik fölénk, és megérkezik a hidegfront is.
Sapka? Sál? Rövidgatya? Strandpapucs? Hiába nézel ki az ablakon, mégsem tudod eldönteni, mit vegyél fel ma? Segítünk! Ilyen időjárásra készülj most csütörtökön (2019.08.01).
Nem tudod, mit vegyél fel reggel? Kíváncsi vagy várható-e csapadék, illetve mire számíthatsz, ha autóba ülsz? Esetleg a napi orvosmeteorológiai előrejelzés, pollen és UV helyzet is érdekel? Itt a Pénzcentrum napi időjárásjelentése:
36 órás előrejelzés
Csütörtökön országszerte több órára kisüt a nap, kezdetben keleten lehet több felhő, kisebb eső, zápor is előfordulhat. Délután a megnövekvő gomolyokból főként keleten, északkeleten alakulhatnak ki elszórtan záporok, zivatarok. Többfelé megélénkül az északi-északnyugati szél, zivatar környezetében továbbra is előfordulhatnak erős, viharos lökések. Délután 27 és 33 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de főként keleten, északkeleten még több órára kisüt a nap. Elsősorban a Dunántúlon, majd késő délután, este már az ország déli felén is többfelé számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra. A szél zivatarok környezetében támadhat fel. Hajnalban 14-20, napközben 22-31 fok várható, az alacsonyabb értékeket a tartósan felhős, csapadékos nyugati tájakon mérhetjük.
Közlekedésmeteorológiai jelentés
Csütörtökön főként keleten, északkeleten fordulhatnak elő szórványosan záporok, zivatarok, melyek környezetében vizes, csúszós útszakaszokra, helyenként hirtelen lecsökkenő látástávolságra és viharos széllökésekre kell számítani. Zivataroktól föggetlenül is többfelé megélénkül az északi-északnyugati szél, mely némileg csökkentheti a menetstabilitást. Az ország nagy részén ugyanakkor több órára kisüt a nap, érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni. Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napsütésben álló zárt járműben! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Orvosmeteorológiai jelentés
Csütörtökön sem érkezik front térségünkbe, de a kánikula többek szervezetét megviselheti. Fejfájás, migrén jelentkezhet. Főként a szívbetegek és az idősek körében vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok, rosszullét, tompaság, dekoncentráltság is előfordulhat. Elsősorban keleten, északkeleten lesz fülledtebb a levegő, főként ezeken a tájakon fordulhatnak elő zivatarok, melyek környezetében nehézlégzés jelentkezhet, felerősödhetnek az asztmások tünetei. 11 és 15 óra között a napos időszakokban nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről, lehetőleg kerüljük a direkt napsugárzást. Fogyasszunk sok folyadékot és könnyű, vitamindús ételeket!
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







