A túl sok kiránduló miatt két ösvényt lezárt a FÖRI, hogy megvédje a védett növényeket és a bunker környékét.
Megtartotta szokásos interjúját Orbán Viktor a Kossuth Rádión, ahol elmondta: Több Balaton, kevesebb Adria.
Orbán Viktor az idei év turisztikai lehetőségeiről is beszélt Kossuth Rádión, a miniszterelnök ezzel kapcsolatban elmondta, ő maga is úgy vélekedik, hogy a tengert minden évben látni kell, és azt is tudja, hogy ezzel sok magyar is így vannak. Éppen ezért senkit nem akar lebeszélni külföldi utazásokról, de azért felhívta a lakosság figyelmet, hogy ha mennek, azt nagy óvatossággal, illetve mértékkel tegyék.
- tanácsolta a miniszterelnök az idei évre minden utazni vágyó magyarnak. A turisztikai intelem mellett Orbán Viktor beszélt az iskolaőrökről is, azt mondta, sajnos Magyarország sok térségében komoly gondok vannak egyes honfitársaink magatartásával, sok esetben mind a gyerekekével, mind azok szüleivel, így nem lehetett tovább húzni egy ilyen rendszer kialakítását. Mint mondta, csak azokban az iskolákban lesznek iskolaőrök, ahol azt az intézmény kéri. Most a miniszterelnök úgy látja 491 intézményben lesz iskolaőr szeptembertől.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








