3 °C Budapest
Budapest, 2021. augusztus 20.Résztvevõk az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén tartott felvonuláson a budapesti Andrássy úton 2021. augusztus 20-án.MTI/Czeglédi Zsolt

Kárenyhítés nagyban: elképesztően sok magyar volt kíváncsi az augusztus 20-i rendezvényekre

2021. augusztus 31. 14:34

Több ezer vállalkozásnak és több száz zenésznek, művésznek, segített az ünnepi hétvége, csaknem kétmillió látogatója volt a Szent István Nap rendezvénysorozat eseményeinek. A bevételek a szállodákban és a vendéglátóhelyeken is jelentősen meghaladták a tavaly ilyenkorit.

Sikeres Szent István Nap ünnepségsorozaton van túl az ország, a négy nap alatt 20 rendezvényhelyszínen csaknem kétmillióan voltak kíváncsiak az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjaira. Az egyes helyszíneken naponta több tízezer érdeklődő vett részt a koncerteken, kulturális eseményeken. 

A Szent István Nap turisztikai szempontból is kiemelkedő eredményeket hozott. Az eddig beérkezett adatok alapján a napi vendégéjszaka-szám Budapesten közel kétszer annyi volt, mint egy idei átlagos nyári hétvégén, 19-én és 20-án is megközelítette a 25 ezret. Augusztus 20-21-én a belföldi vendégéjszakák száma 50 százalékkal, az összes éjszaka 60 százalékkal volt magasabb a fővárosban, mint egy évvel ezelőtt. Ezek háromnegyedét szállodákban töltötték el az ide látogatók. A foglaltság a tavalyi 22 százalékhoz képest az idei hosszú hétvégén elérte az 58 százalékot, 20-án pedig meghaladta a 66 százalékot.

Ennek megfelelően alakultak a bevételek is. A szálláshelyi költés 80 százalékkal volt magasabb, SZÉP Kártyáról háromszor annyit fizettek, mint 2020 ünnepi hétvégéjén, és háromszor magasabb volt az egy szobára jutó árbevétel (RevPar). A vendéglátás forgalma 26,6 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, amely így a hosszú hétvégét követően, augusztusra vonatkozóan már meghaladta a 95 milliárd forintot országosan.

A várban háromszor annyian fordultak meg augusztus 20-án, mint 2019-ben, a Hősök terére 40 százalékkal többen látogattak ki, a Vörösmarty téren pedig 60 százalékkal voltak többen, mint két évvel ezelőtt, amikor utoljára lehetőség nyílt az államalapítás megünneplésére.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Budapesten a külföldi és belföldi vendégek aránya az országhatáron túlról érkezők javára tolódott el, a német, francia, cseh, lengyel, olasz, holland vendégek száma volt a legmagasabb, akik közel 20 ezer vendégéjszakát generáltak a fővárosnak az ünnepi időszak alatt. A belföldiek aránya 40 százalék volt. A fentiekből jól látszik, hogy a Szent István Nap rendezvénysorozat komoly segítséget jelentett a főváros turizmusának fellendítéséhez.

A hosszú hétvége napjain a Volánbusz és a MÁV menetjegyeladásai is emelkedtek. A MÁV-nál az idei budapesti menetjegyes forgalom szombatot kivéve minden nap jelentősen magasabb volt, mint 2020-ban, a növekedés meghaladta a 30 százalékot, augusztus 20-án pedig a 36 százalékot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?