Soha nem látott szigorítást vezetett be a Nemzeti Park: február 1-től egész évben tilos az éjszakai túrázás.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a hazai online szállásközvetítési- és szálláspiacon. A versenyhatóság jelentéstervezetében több javaslatot fogalmazott meg: többek között megtiltaná az árversenyt akadályozó szerződési gyakorlatokat, illetve javítana a szállásadók helyzetén a nyárihoz hasonló, tömeges piaci problémák hatékony kezelésében. Az érintett piaci szereplőknek 30 napjuk van a tervezet véleményezésére.
A Gazdasági Versenyhivatal augusztus végén indított gyorsított ágazati vizsgálatot az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán. A vizsgálat megindítását nagyszámú piaci panasz előzte meg a legmeghatározóbb nemzetközi szálláshely-közvetítő – a Booking.com – hazai szállásadó partnereitől. A GVH vizsgálata a szállásadók által jelzett probléma alapos – többek között rajtaütésekkel történő – feltérképezése mellett kitért többek között az érintett piacok koronavírus-járványt követő versenyfolyamatainak, illetve a szállásközvetítők azon szerződési feltételeinek és gyakorlatának részletes elemzésére is, amelyek hatással lehetnek a szálláshelyek közötti versenyre.
A turisztikai szektor a magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazata: a hazai GDP több mint egytizedét produkálja, mintegy 400 ezer embernek adva munkát. A kiemelt gazdasági jelentőségű ágazat versenyének, illetve a hazai szereplők versenyképességének fenntartása és élénkítése érdekében a GVH több jogalkotási javaslatot fogalmazott meg jelentéstervezetében.
Ezek keretében a GVH – nemzetközi példákat követve – azt javasolja a jogalkotónak, hogy az online szálláshely-közvetítés szereplői számára tiltsa meg az ún. árparitás-rendelkezések alkalmazását. Az árparitás-kikötések lényege, hogy a szállásadóknak – ha szeretnének megjelenni egy szállásközvetítő platformon – vállalniuk kell az oldal üzemeltetője felé, hogy az online felületen megadott áraiknál olcsóbban a saját honlapjukon, vagy más szállásközvetítő felületeken sem értékesítik a szobáikat. Ez azonban a GVH elemzése alapján gátolja a különböző értékesítési csatornák hatékonysági versenyét, illetve a szállásközvetítők közötti jutalék-versenyt, vagyis végső soron magasabb szállásárakat eredményezhet a fogyasztók számára. A versenyhatóság ezért – hasonlóan több uniós országhoz, mint pl. Franciaországhoz, Ausztriához, Olaszországhoz és Belgiumhoz – ezen (eddigi joggyakorlat szerint bizonyos részben megengedett) megállapodások teljes jogszabályi tiltását javasolja.
A nemzeti versenyhatóság emellett azt javasolja a szállásközvetítőknek, hogy tegyék átláthatóvá a platformjaikon a keresési találatok rangsorolásának szempontjait.
A szolgáltatók ugyanis gyakran előbbre sorolják azokat a szállásadókat, amelyek magasabb jutalékot fizetnek részükre – ezt azonban nem mindig adják érthető, észlelhető módon a fogyasztók tudomására. Emiatt éppen azok a szálláshelyek kerülhetnek hátrányosabb helyzetbe (a találati lista végére), akik az alacsonyabb jutalékszint miatt alacsonyabb árakat ajánlanának a fogyasztóknak. A rangsorolással kapcsolatos információk érthető, egyértelmű, átlátható megjelenítése tudatosabb fogyasztói döntéseket eredményezhet, amely serkenti a szálláshelyek közötti versenyt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Végezetül a versenyhatóság javaslattal élt a nyári, nagy számú hazai szálláshelyet érintő fizetési probléma kapcsán is annak érdekében, hogy a szállásadók a jövőben hatékony panaszrendezési és panaszkezelési megoldásokat találhassanak hasonló helyzetekben. A vizsgálat alapján ugyanis a felek közötti tárgyalási- és szerződéses viszonyok egyenlőtlenek, így a köztük létrejövő megállapodások rendszerint ugyan részletes szabályokat tartalmaznak a szállásadók szerződésszegéseinek kompenzációra, jogkövetkezményeire – azonban nélkülözik mindezeket a platform oldalán történő esetleges mulasztásokkal kapcsolatban. A versenyhatóság ezért megfontolásra javasolja a nagyobb szálláshely-közvetítők általános szerződési feltételei (és az azokhoz kapcsolódó üzleti gyakorlatok) kereteinek szabályozását a szállásadók számára nyitva álló panaszkezelési mechanizmus, valamint a hibás teljesítések kölcsönös jogkövetkezményeinek tekintetében.
A gyorsított ágazati vizsgálat eredményei alapján készült jelentéstervezetet a GVH nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta a honlapján. A piaci szereplők 30 napig tehetnek észrevételeket a jelentéstervezet tartalmára, illetve javaslataira. A határidőt követően a nemzeti versenyhatóság a gyorsított ágazati vizsgálat eredményéről készített jelentést, a beérkezett észrevételek összefoglalását, valamint – ha kérik – az észrevételeket teljes terjedelemében is közzéteszi a honlapján.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







