Soha nem látott szigorítást vezetett be a Nemzeti Park: február 1-től egész évben tilos az éjszakai túrázás.
Keményen fizethetnek a túrázók a magyar hegyekben: van, ahol ingyenes, máshol súlyos pénzt kérnek
Magyarországon több mint négyezer barlang található, közülük azonban mindössze csak néhány tucat látogatható. Legtöbbjük karsztbarlang vagy hévíz formálta barlang, védettek, és a nemzeti parki igazgatóságok vagyonkezelésében állnak - írja a HelloVidék. Itthon 5 nemzeti parkban találunk olyanokat, amiket egy-egy kirándulás során mi is felfedezhetünk: a Balaton-felvidéki, a Bükki, a Duna-Dráva, a Duna-Ipoly és az Aggteleki Nemzeti Parkban. Hazánk barlangjai az élettelen természeti értékeink közé tartoznak, azaz megújulni képtelenek, ezért fokozott figyelmet kell fordítani az állagmegóvásukra.
A lap most gyűjtése szerint vannak ingyenesen látogatható barlangok, de a vezetett barlangtúrák nem olcsók. Az aggteleki rövid túra a legnépszerűbb túra: kiindulási pontja a Baradla-barlang ősidők óta nyitott természetes aggteleki bejárata, amely a falu határában messziről látható több mint 50 m magas sziklafal tövében nyílik. A 60 perces felnőttjegy jelenleg 4000 forint. A jósvafői rövid túra a Baradla-barlang jósvafői bejáratától indul, és ugyanoda érkezik vissza. Hossza oda-vissza 1400 m, bejárása nagyjából 60 percet vesz igénybe. Habár kevés a lépcsők száma, a nagy szintemelkedés miatt közepesen nehéz túrának számít! A felnőtt jegy 3800 forint.
A Tapolcai-tavasbarlang látogatható szakasza 250 méter hosszú, amelyből 70 méter száraz, 180 méter vízzel borított járat; utóbbit csónakázva ismerhetik meg (a barlang adottságai összesen 8 db csónak használatát teszik lehetővé). A felnőtt jegy 3700 forint.
A balatonedericsi Csodabogyós-barlang Magyarország tizedik, a Dunántúlnak pedig hatodik leghosszabb barlangja. Itt egy alap túra 12 ezer, az extrém 1. túra 17 ezer forint.
A lap gyűjtéséből kiderül, hogy vannak ingyenes látogatható barlangok is, mint a bükki Körös-lyuk vagy a Csévi-barlang a Pilisben. Részletes információk a HelloVidék cikkében.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







