Soha nem látott szigorítást vezetett be a Nemzeti Park: február 1-től egész évben tilos az éjszakai túrázás.
A magyar EU-elnökség kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar turizmus a nemzetközi figyelem középpontjába kerüljön, és bemutassa a fejlesztéseit az uniós tagállamoknak - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteki közleménye szerint Könnyid László vezérigazgató a budapesti Európa-Kína Turizmus Dialógus konferencián.
A héten kezdődött féléves időszak egyedülálló alkalom a belföldi úticélok népszerűsítésére, valamint arra is, hogy a közeli küldőpiacokból érkező vendégek érdeklődését felkeltsék - véli az MTÜ vezetője a közlemény szerint. Hozzátették, hogy jelentős szakmai érdeklődés kísérte az ügynökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közreműködésével megszervezett Európa-Kína Turizmus Dialógus konferenciát is, amely pénteken ér véget Budapesten.
Az esemény alkalmából a nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy Magyarország a pandémiát követően számos élénkítette a kínai beutazóforgalmat, 2022-höz képest csaknem háromszor több vendégéjszakát töltöttek el belföldön a távol-keleti országból érkező vendégek. Nagy Márton arra számít, hogy a két ország közti idegenforgalom lendülete nem csökken, így idén további emelkedés várható. A World Tourism Alliance főtitkára szerint a kínai vendégeknek az ár mellett egyre fontosabb szempont a biztonság, amikor külföldi úticélt választanak, az Európai Utazási Bizottság igazgatóságának elnöke pedig arról beszélt a budapesti rendezvényen, hogy a turizmust nem csak a gazdasági fejlődés, hanem a béke eszközének is kell tekinteni - írták.
A közlemény szerint az MTÜ a magyar EU-elnökség ideje alatt a turisztikai szakpolitikai témák kormányzati felelőseként a magyar kormány nevében munkacsoporti egyeztetések, szakmai konferenciák házigazdája lesz, és elnököl abban a munkacsoportban, amely szakértői szinten vitatja meg a 27 tagállam az ágazatot érintő legfontosabb szabályozási kérdéseket. Az MTÜ szakmailag támogatja az Európa Tanács Kulturális Útvonalak programjának szeptemberi tanácsadó testületi gyűlését is, novemberben pedig a magyar főváros lesz a helyszíne a turisztikai szakemberek legmagasabb szintű évenkénti konferenciájának, az Európai Turizmus Fórumnak.
Itt a szezon nagy kérdése: hová és miből mennek nyaralni idén nyáron a magyarok?
Nő a magyarok reálkeresete, több az elkölthető pénzük, de nagy kérdés, hogy mindez lecsapódik-e majd a turizmusban. Habár kifejezetten jó szezonra készül az ágazat, a szezon vége még messze van. Most futó turisztikai kérdőívünkben az utazási szokásaikról kérdezzük az olvasóinkat: mennek-e nyaralni idén, ha igen, hová és mennyi pénzt szánnak rá. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum Nagy Utazáskutatását. Köszönjük!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







