Soha nem látott szigorítást vezetett be a Nemzeti Park: február 1-től egész évben tilos az éjszakai túrázás.
A magyar vasúthálózat 21-22 fokos hőmérsékleten van nyugalmi állapotban, a kánikulában a sínek, szerelvények illesztései már nem bírják az igénybevételt - ez is az oka a tömeges meghibásodásoknak a szakértő szerint. A napokban is olyan pályaszakaszokon történtek, amelyekhez több mint negyven éve nem nyúltak érdemben.
Azért sűrűsödtek meg a balesetek a MÁV hálózatán, mivel a korábbi években a kormányzat folyamatosan elvonta a forrást az ágazattól - mondta Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke a Népszavának. A szakember szerint a hazai balesetek számossága a figyelmeztető jel. Mint kifejtette, nem lehet megmondani, mennyi forrást vontak el a hazai vasúttól, de szerinte „nem lehet elég nagy összeget mondani, amire a MÁV-nak mára ne lenne szüksége”.
Andó Gergely vasúti szakújságíró szerint a sorozatos műszaki meghibásodások oka egyfelől az, hogy a vasúti infrastruktúra elöregedett. Közben pedig egyre súlyosabb hőhullámok voltak, a hazai hálózatot jóval hűvösebb éghajlatra tervezték. Annak idején olyan hálózat épült, ami 21-22 fokos hőmérsékleten van nyugalmi állapotban, a kánikulában a sínek, szerelvények illesztései már nem bírják az igénybevételt. Ugyanakkor megnyugtatónak nevezte, hogy azokon a vonalakon, amelyeken az elmúlt 10 évben dolgoztak, nem volt meghibásodás, a mostani balesetek olyan pályaszakaszokon történtek, amelyekhez több mint negyven éve nem nyúltak érdemben.
Cikkeink az elmúlt napok vasúti káoszáról:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







