A globális felmelegedésre reagálva a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt fontolgatja, hogy a téli olimpiákat januárra hozza előre.
Már látszik a brutális fordulat az időjárásban: pulcsikat, esernyőket elő, kemény lesz, ami ránk vár
Vasárnap napos, gomolyfelhős idő várható, helyenként záporesővel. A hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul, de hétfőtől nyugat felől csapadék érkezik, enyhülést hozva.
Vasárnap délelőtt az ég túlnyomórészt derült lesz, csak kisebb területeken lehet felhős az idő, és jelentős csapadékra sem kell számítani. Napközben napsütésre és gomolyfelhős időre van kilátás.
A Dunántúlon több gomolyfelhő képződik, ahol helyenként átmenetileg zártabb lehet a felhőzet, és egy-egy zápor is előfordulhat. Vasárnap késő délutántól fokozatosan vastagszik a fátyolfelhőzet, késő este pedig a Nyugat-Dunántúlon már erősen felhős vagy borult lesz az ég.
A déli, délkeleti szél holnap az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben időnként megerősödik. Az éjszakai legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között lesz, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hűvösebb is lehet. A vasárnapi legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.
Hétfőn nyugat felől megérkezik a csapadék, a héten tovább csökken a meleg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
További részletek a HungaroMet videós előrejelzésében:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







