Az új buszokkal a BKV járműállományának közel tíz százaléka megújul.
Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) közleménye szerint zöld utat kapott a fővárosi taxis tarifaemelés, így most a fővárosi közgyűlésen a sor, hogy döntsön az ügyben - írja a Népszava.
A tarifa díjának emelését megtárgyaló, Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által összehívott kerekasztal beszélgetésen taxi-társaságok képviselői, taxisofőrök, valamint a szakmai érdekképviseleti szervezetek, a BKIK Ipari Tagozat, a Budapest Közút és a BKK képviselői is részt vettek. Indoklásuk szerint a taxisokat sújtó egyre nagyobb költségek miatt van szükség a tarifaemelésre - íra a lap.
A Budapest Taxi képviselőjének kivételével a jelenlévők egyöntetűen támogatták a már korábban benyújtott tarifaemelés mértékét, így azt a főpolgármester-helyettes a továbbiakban egységes szakmai javaslatnak értékelte. Ezzel lezárultak a szakmai egyeztetések, az ügy a fővárosi közgyűlés elé kerülhet. Az OTSZ által képviselt taxi-társaságok és a több ezer egyéni taxis-vállalkozó egyaránt fontos lépésként értékeli a szakmai döntést, hiszen az egységes tarifa 2013-as bevezetése óta a taxisok költségei jelentősen megemelkedtek - idézi a Népszava Metál Zoltánt, az OTSZ elnökét, aki szerint ezzel lépéssel közelebb jutottak ahhoz, hogy a taxizás a jövőben minél többeknek nyújtson átlátható és vállalható megélhetést.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







