Hétfőn nyugat felől egyre több felhő sodródik fölénk, és megérkezik a hidegfront is.
A Best Reisen Utazási Iroda Kft. pénteken felfüggesztette utazási tevékenységét - mondta Zám Tibor, az utazási cég vezetője az MTI-nek.
Az MTI eddigi információi szerint már a cég által üzemeltetett pénteki charterjáratot sem indították el.
A Best Reisen közleménye kiemeli: az utazási cég augusztus 16-tól nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét.
A Zám Tibor cégvezető által az MTI-hez megküldött ügyfél-tájékoztató című közleményükben rögzítik: "sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy a Best Reisen 2013. augusztus 16. naptól nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét".
A cég azzal indokolta a lépést, hogy a magyar utazási piacot öt éve sújtó válság rendkívüli módon sújtotta az iparágat, így a Best Reisent is.
A közlemény szerint az utazási irodának különösen nagy veszteségei keletkeztek az egyiptomi és tunéziai utazások terén, mivel 2011 januárja óta politikai válság sújtotta a két észak-afrikai desztinációt, amelyek tradicionálisan a legerősebb, forgalmuk többségét adó úti céljaik voltak.
A szűkülő piac, a csökkenő fizetőképes kereslet, a kiélezett konkurenciaharc és a folyamatos árháború nem teszi lehetővé a gazdaságos működést. A folyamatos működés pénzügyi feltételei már nem biztosíthatóak - olvasható a Best Reisen közleményében.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Best Reisen által biztosított vagyoni letét összege 1,3 milliárd forint, amely fedezi a külföldön tartózkodó utasaik hazautaztatását és az el nem utazottak teljes kártérítését.
"A biztosítótársasággal haladéktalanul felvesszük a kapcsolatot és minden szükséges információt, adatot, egyéb segítséget megadunk a helyzet megnyugtató rendezéséhez" - állítja az utazási cég közleménye.
A Best Reisen arra kéri az utasait, hogy kárigényükkel mielőbb keressék meg a QBE Insourance (Europe) Limited magyarországi fióktelepe ügyfélszolgálatát (1143 Budapest, Stefánia u. 51., telefon (06-1)460 1400, e-mail: info@hu.qbe.com.)
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







