Két héttel ezelőtt jelentette be a kormány, hogy 500 milliárd forintos likviditásbővítő csomaggal kíván a vállalkozások segítségére lenni. Ennek első eleme már holnaptól elérhető lesz, a korábbinál kedvezőbb kondíciójú Új Magyarország Mikrohitel a K&H Bank fiókjaiban - közölte Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési miniszter a ma megrendezett sajtótájékoztatón.
Magyarországon egyfajta virtuális válságként élik meg nagyon sokan a jelenlegi helyzetet, hiszen még nem tapasztalják testközelből a pénzügyi válság hatásait. A kis- és középvállalkozások számára - mint azt Bajnai elmondta - a válság négy különböző hatást gyakorol. Egyrészt nehezebb lesz számukra a hitelhez jutás, másrészt szűkülnek majd a felvevőpiacok, a beruházások összege csökkenni fog, s végső soron a munkahelyek száma is mérséklődésnek indul.
A miniszter szerint a válságra fel kell készülnie a vállalkozásoknak mentálisan is, azaz új üzleti tervet kell készíteniük. Azok vészelhetik át a következő időszakot sikeresen, akik időben elkezdenek alkalmazkodni. A kormány már elkészítette az új tervet, melynek keretében 1800 milliárd forintnyi építőipari beruházást valósítanak majd meg, export-ösztönző csomagot jelentenek be, s regionális válságkezelő alapokat mozgósítanak.
A csomag elsődleges eleme a vállalkozások számára a finanszírozás folytonosságának biztosítása, erre 800 milliárd forint jut.
Mit tartalmaz a növekedési csomag?
A 2007-2013-as fejlesztési időszakban a Gazdaságfejlesztési Program technológiafejlesztési pályázataiban enyhül a belépési korlát, így több, a romló piaci feltételekkel küzdő vállalkozás nyújthat be pályázatot. A 2009-ben megjelenő technológiakorszerűsítési pályázatokban a jelentkezéshez még elfogadott nettó árbevétel-csökkenés mértéke a mai 5 százalékról 10-25 százalékra enyhül.
Emellett - visszamenőlegesen a 2007, 2008-as pályázatok esetében is - az árbevétel növekedési elvárás 1 százalékponttal csökken. Ezt, a jövő évi tényleges makro növekedési adatok ismeretében újra felülvizsgálhatják.
Elindul a hitelgarancia program is, melyben uniós forrásokból hitelgaranciát kapnak a kis- és közepes vállalkozások a kereskedelmi bankokon keresztül. A hitelösszeg maximálisan 100 millió forint lehet, melynek akár 80 százalékáig kezességet, garanciát vállal a kormányzat uniós források segítségével.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kereskedelmi bankok új refinanszírozási hitelhez jutnak, az MFB és az MV Zrt. 50 milliárd forintos keretet nyújt, ezen keresztül a kkv-k 10-100 millió forintos kedvezményes hitelhez juthatnak. Jövő tavasszal indul a Jeremie harmadik pilléra, a kockázatitőke program, melyre 45 milliárd forint áll rendelkezésre.
Kedvezőbb mikrohitel
A jelenleg felvehető beruházási mikrohitel összege 6 millió forintról 10 millió forintra emelkedik, miközben a futamidő 5 évről 10 évre emelkedik. A hitelcéltól függetlenül 6 hónapról 1 hónapra mérséklődik a vállalkozás korábbi hiteleire vonatkozó kivárási idő.
Dr. Bába Ágnes, a K&H Csoport lakossági bank divíziójáért felelős vezérigazgató-helyettese szerint különösen nagy a hangsúly a kkv-szektor forráshiányának orvoslásán. Kiemelten fontos szerepet töltenek be a forintforrások, mivel ehhez nem kapcsolódik árfolyamkockázat.








