A hatósági ellenőrzése keretében végzett laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a nem engedélyezett hatóanyagot.
Beszállítói találkozóra hívja a Tesco-Global Áruházak Zrt. a Győr-Moson-Sopron, Zala, Vas és Veszprém megyében működő helyi termelőket.
A június 3-án Sopronban megrendezésre kerülő Regionális Beszállítói Fórum célja, hogy a Tesco megismerjen kisebb beszállítókat, köztük olyan gyártókat, akik helyi specialitásnak számító termékeket állítanak elő, és az áruházlánc állandó beszállítóivá válhatnak.
A Tesco 2009 őszén Regionális Beszállítói Fórumot indított annak érdekében, hogy megismerjen olyan helyi beszállítókat, akik ez idáig méretüknél vagy termelési kapacitásuknál fogva nem válhattak az áruházlánc partnereivé. A kezdeményezéssel a Tesco azoknak a magyar kis- és középvállalkozásoknak szeretne segíteni, amelyek méretüknél fogva országos szinten egyelőre nem, de egyes régiókban beszállítóivá válhatnak. A kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy a jó minőségű magyar árukat előállító termelők fennmaradjanak, megerősödjenek, a vásárlók pedig kedvenc helyi termékeikkel találkozhassanak a Tesco áruházak polcain is. Az első fórumnak köszönhetően március közepétől már 15 magyar beszállító partner mintegy 52 terméke kapható a kelet-magyarországi régió Tesco áruházaiban.
A következő Regionális Beszállítói Fórum június 3-án, Sopronban, a Hotel Lővérben kerül megrendezésre. Ezúttal négy megye, Győr-Moson-Sopron, Zala, Vas és Veszprém megye kis- és középvállalkozóival szeretne megismerkedni a Tesco, és a fogyasztói igényeket figyelembe véve a következő termékkategóriákat előállító cégeket várja: csemege hús, tejtermék, pékáru, tésztafélék, konzervek, malomipari termékek, valamint bor és más szeszes italok.
A fórumon való részvétel ingyenes, nem kell hozzá mást tenni, mint visszaküldeni a kitöltött jelentkezési lapot. A Beszállítói Fórumon az érdeklődők röviden bemutathatják cégüket, termékeiket és személyesen beszélhetik meg a felmerülő kérdéseiket a Tesco munkatársaival. A Regionális Beszállítói Fórumra 2010. május 26-ig várja a Tesco a vállalkozások jelentkezéseit.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Tisztában vagyunk vele, hogy fogyasztóink szeretnének több helyi terméket látni az áruházaink polcain. Tudjuk azt is, hogy a kisebb beszállítók mindeddig nehézségekbe ütköztek, a nagy áruházakba történő beszállítás során. Jelenlegi kezdeményezésünk alkalmas mindkét kérdés együttes megoldására. Olyan lelkes partnereket keresünk, akik saját régiójuk termékeit, specialitásait gyártják és tehetik így a Tescóban is elérhetővé", mondta Iglódi-Csató Judit, a Tesco kommunikációs igazgatója.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







