0 °C Budapest

Döntött a Parlament: itt az első csapás a boltoknak

MTI
2014. december 9. 10:19

Az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére elfogadta azt a javaslatot, amely 2018-tól megtiltja a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.

A képviselők 116 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 25 tartózkodás mellett fogadták el a kereskedelemről szóló törvény módosítását.

Az Országgyűlés döntésével ugyancsak 2018-tól betiltotta a bruttó 400 négyzetméteresnél nagyobb, napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek működését a világörökségi területeken, az ottani értékek, valamint a városkép és a környezet védelmére hivatkozva. A fővárosban jelenleg a Duna-part látképe és a budai várnegyed, valamint az Andrássy út és történelmi környezete élvez világörökségi védelmet.

Az elfogadott értékesítési szankció azokat az üzleteket érinti, amelyek nettó árbevételének több mint fele napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítéséből ered, két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele pedig eléri az 50-50 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye mindkét esetben nulla vagy negatív. Ezen új szabály kizárólag az újonnan alapított gazdasági társaságokra nem vonatkozik az első négy évben.

Megszavazták a plázastop meghosszabbítását is

Elfogadta az Országgyűlés a plázák építésének lehetőségét szabályozó módosítást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A módosítást egyebek mellett az indokolta, hogy a hároméves moratórium lejár a 300 négyzetméternél nagyobb üzletek építésére. Az új szabályozásban a 300 négyzetméteres határ 400-ra emelkedik. Az ennél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építményekre, illetve az építmények bővítésére szakhatósági állásfoglalást kell beszerezni.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatának indoklásában arról írt, hogy a tartósan veszteséges működés közvetett módon gazdasági erőfölénnyel való visszaélést jelent, hiszen a nagy tőkeerejű vállalkozások így tüntetik el versenytársaikat. Szerinte az eddigi szabad versenyben a tőkeerős szupermarketek folyamatosan szorították ki a piacról a kisboltokat, ami közben ráadásul a munkanélküliséget is növeli, hiszen kevesebb alkalmazottat foglalkoztatnak kisebb társaiknál.

A kereskedelemről szóló törvény alapján napi fogyasztási cikknek számít az élelmiszerek mellett az illatszer, a drogériai termék, a háztartási tisztítószer, a vegyi áru és a higiéniai papírtermék.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?