-2 °C Budapest

Újabb Márka hagyja el Magyarországot?

2016. március 20. 10:00

A mindenki által jól ismert Márka üdítőital hamarosan már nem csak Magyarországon lesz kapható. A tervek szerint ugyanis a balkáni országok piacára is betörnek.

A Márka üdítők gyártói többé már nem csak a magyar piacra koncentrálnak, hanem a Balkán országaira is. Pécskövi Tibor, a termelést végző Márka Üdítőgyártó Kft. egyik tulajdonosa nemrég azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy Magyarország mellett Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Monetenegró, Bulgária és Románia piacára szeretnének betörni.

A tulajdonosok idén őszre, de legkésőbb jövő tavaszra tervezik a külföldi piacra lépést. Terveik szerint saját disztribúciós hálózatot, és képviseletet hoznának létre az egyes országokban. Emellett némiképpen a receptúrán is változtatnak, Szerbiában például nem ugyanazok az ízek lesznek, mint itthon. Ennek oka, hogy a termékeket a fogyasztók igényeihez kell igazítani - fogalmazott az ügyvezető.

Bár az utóbbi időben itthon is látható fejlődést produkáltak az árbevételben (míg 2010-ben 500 milliós volt a bevételük, idén 3,5 milliárddal számolnak), a közeljövőben már a külföldi piacoktól várják az árbevétel jelentősebb hányadát.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 14:32