0 °C Budapest

Egyre többen adóznak már így Magyarországon: tényleg sokat spórolnak

MTI
2021. március 3. 12:30

Egyre népszerűbb a kisvállalati adó, az adóhivatal nyilvántartásában már 65 ezer kivás céget tartanak nyilván - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Izer Norbert emlékeztetett, január 1-től egy százalékponttal, 11 százalékra csökkent a kisvállalati adó mértéke, vagyis még nagyobb adóelőnyt biztosít a kiva. Szerinte nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét a magyar kisvállalati adó, és jelentős versenyelőnyt biztosít a gazdaság újraindítása, a beruházások és a fejlesztések ösztönzése során is.

Egy növekedni, bővülni kívánó cégnek a kiva olyan adómegtakarítást biztosít, amilyenre szinte egyetlen, az Európai Unióban jelenleg hatályban lévő adófajta sem képes

- emelte ki Izer Norbert. Hozzátette: tavaly év végéig a kivát választó cégek összességében 185 milliárd forint adót spóroltak meg.

A kiva mindezek mellett igen rugalmas adófajta is, hiszen év közben bármikor lehet választani, és a bejelentést követő hónap első napjától már a kiva szerint adózik a cég. Vagyis ha egy cég ma úgy dönt, hogy áttérne a kivára, és ezt jelzi is, akkor február 1-től már kivásként adózhat - részletezte az államtitkár. Megjegyezte: sok cégnek még most is megérné áttérni, főként ha már most látszik, hogy a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?