Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Döntött a bíróság Gyárfás Tamás indítványáról: kiderült, börtönben marad-e a hírhedt úszóelnök
A Kúria elutasította Gyárfás Tamás felülvizsgálati kérelmét a Fenyő-gyilkosság ügyében, így érvényben marad a korábbi hét éves börtönbüntetése.
Tárgyaláson kívüli tanácsülésen döntött a Kúria Gyárfás Tamás Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos felülvizsgálati kérelméről. A legfelsőbb bírói fórum elutasította a felülvizsgálati indítványt – értesült a Magyar Nemzet a bíróságtól.
Az ügy azért került a Kúriára, mert Portik Tamás és Gyárfás Tamás felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerős ítélet után. A Legfőbb Ügyészség korábban Gyárfás Tamás felülvizsgálati indítványának elutasítását kérte a Kúriától.
Idén áprilisban másodfokon is elítélték a Fenyő-ügyben Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség volt elnökét, valamint Portik Tamást, az Aranykéz utcai robbantás miatt is elítélt alvilági figurát. Gyárfás hét évet kapott, Portikot pedig életfogytiglanra ítélték.
A 76 éves Gyárfás Tamás május közepén vonult be a váci börtönbe. Az ítélet szerint a büntetés háromnegyedének letöltése után bocsátható feltételes szabadlábra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fotó: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







