A Mol közel 700 millió eurós projektjének utolsó szakaszába lépett a Rijekai Finomító: éles üzemi próba és fokozatos teljes kapacitás várható.
Közel 31 ezer iparjogvédelmi bejelentés kapcsolódik a legnagyobb magyar vállalatokhoz, de közülük mindössze 5 céghez kötődik ezek 97 százaléka - mutat rá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) friss tanulmánya. Ezeknek a cégeknek a gazdasági érdekeltsége meglehetősen széles földrajzi területet fed le, 114 országban kimutatható. Ebben a körben vizsgálva a vegyipari, azon belül is a gyógyszeripari cégek a legaktívabbak az iparjogvédelemben.
Az adatbázisokban elért historikus adatok alapján összesen közel 22 ezer szabadalmi bejelentést tett a 100 legnagyobb bruttó hozzáadott értéket előállító (TOP100) hazai vállalat. A termékek és szolgáltatások eredetének azonosítására szolgáló védjegyet a társaságok összesen több mint 8 800 alkalommal jelentettek be, miközben a formaterveket védő mintaoltalmat, azaz design oltalmat mindössze 37 esetben igényeltek. A SZTNH elemzése a magyarországi vállalatok iparjogvédelmi aktivitását vizsgálta a 2015. évi és a 2019. évi céges toplisták összehasonlításával.
Magyarországon évi 700 milliárd forintot költenek kutatás-fejlesztésre. A szellemitulajdon-intenzív ágazatok adják Magyarország GDP-jének közel felét, a foglalkoztatásnak pedig majdnem a harmadát, ami túlszárnyalja az Európai Unió átlagát is. A szellemi tulajdon védelmének fontosságát felismerő legnagyobb hazai vállalatok egyre tudatosabban alkalmazzák ezeket az iparjogvédelmi eszközöket. Ennek ellenére a hazai cégek aktivitása a területen továbbra is rendkívül koncentrált, azaz a vizsgált körből mindössze pár vállalat kezében összpontosul a bejelentések döntő többsége
- hangsúlyozta Pomázi Gyula. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy a hazai kkv-szektorban évről évre nő azon cégek száma, amelyek valamilyen oltalommal védik innovációs eredményeiket, ennek köszönhető az is, hogy a pandémia ellenére szinte minden oltalmi formában nőtt a benyújtott bejelentések száma.
A TOP100 cég közül csupán öt vállalat nyújtott be összességében száznál több szabadalmi bejelentést, ebből négy a gyógyszeriparban működik. A Richter, a Sanofi-csoport, az EGIS Gyógyszergyár és a TEVA Gyógyszergyár mellett az elsősorban kőolaj-feldolgozással foglalkozó MOL szerepel még a legjobb ötben. A legaktívabb piaci szereplő a Richter volt, összesen 8984 bejelentéssel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A vizsgált vállalatok leggyakrabban Magyarországon igényeltek szabadalmat (2885 szabadalomcsalád esetében), ugyanakkor földrajzi tekintetben is igen széles körben mutattak aktivitást az iparjogvédelem területén. A tanulmány rámutat, hogy a legnagyobb hazai cégeket tekintve 114 ország esetében mutatható ki magyar érdekeltség, gazdasági szempontból kiemelt jelentőségűek a kelet-európai, a kaukázusi és a közép-ázsiai országok.
A bejelentések földrajzi eloszlása oltalmi formánként meglehetősen eltérően alakult. A szabadalmak esetében a TOP100 cég a legtöbb ügyet Magyarország után elsősorban a fejlett európai és észak-amerikai országokban indította. Ezzel szemben a legtöbb védjegybejelentés az egykori Szovjetunió területén lévő államokat célozta meg (elsősorban a vegyipari vállalkozások révén), a formatervezésiminta-oltalmak döntő többsége pedig az Európai Unió tagállamait érintette.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







