A Greenpeace közzétett jelentése szerint súlyos azbesztveszély lehet Magyarországon – játszóterek és közterületek is érintettek. A bozsoki polgármester viszont egészen mást állít.
Óriási lehetőség ez a magyar vállalkozóknak: olyan piac nyílhat meg előttük, amiről nem is álmodtak
„Hogyan lépjünk piacra az Egyesült Államokban támogatással?” címmel szakmai szemináriumot szervezett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének kereskedelmi irodája és a New York-i székhelyű Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara (AmHunCham) Budapesten. A szervezők célja az volt, hogy a rendezvényen résztvevő exportképes és az amerikai piacon üzleti lehetőséget kereső cégek képviselői megismerjék az induláshoz szükséges információkat, a beruházásokat támogató szervezeteket, és a kapcsolódó jogi és pénzügyi feltételeket. Négy állam képviselői személyesen találkoztak a hazai cégek vezetőivel.
Az Egyesült Államok piaca a magyar vállalatok számára is nyitva áll, a belépést többek között az amerikai szövetségi kormányzati szervek, valamint a regionális és lokális szervezetek is segítik – többek között ebbe a folyamatba kaptak betekintést a budapesti szeminárium résztvevői február 7-én. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvényen bemutatták azokat a módszereket, amelyek révén a SelectUSA Program (az amerikai üzleti letelepedést támogató kormányzati platform) személyre szabott segítséget tud nyújtani a vállalatoknak (beleértve a startupokat is) megalapozott üzleti döntéseik meghozatalában. Neil Pickett, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének vezető kereskedelmi tanácsosa számos információforrást osztott meg, amelyekből az érdeklődők tájékozódhatnak például a tevékenységüknek megfelelő telephely kiválasztásának szempontjairól, a célágazat helyi sajátosságairól, az adott régió, vagy város beruházásokat támogató keretrendszeréről, továbbá jogi és pénzügyi tudnivalókról.
Nagy Elek, a BKIK elnöke elmondta, hogy a kamara kiemelt célja, hogy minden lehetséges eszközzel támogassa a felkészült, erős hazai vállalkozásokat a külföldi piacra lépésben. „Ehhez kiváló partnernek bizonyult az AmHunCham, akik hatalmas tudásanyaggal rendelkeznek az amerikai piacról. Velük tavaly novemberben kötöttünk együttműködési megállapodást, amelynek keretében a BKIK vállalta, hogy az AmHunCham által összegyűjtött információkat eljuttatja az amerikai piacra nyitott, budapesti vállalkozásokhoz. Ez az esemény összhangban van a magyar kormány külföldi befektetési stratégiájával, amely szerint a kormány és a gazdasági kamarák együtt támogatják a növekedési potenciállal rendelkező magyar üzleti szereplőket. A közös cél növelni ezeknek a cégeknek, vállalkozásoknak az exportteljesítményét és támogatni őket a külföldi beruházásokban annak érdekében, hogy ezzel is hozzájáruljanak a magyar gazdaság versenyképességének erősítéséhez. Ennek a küldetésnek az egyik kiemelt célpiaca az Egyesült Államok.”
A szeminárium különlegességét az adta, hogy a több mint 150 résztvevő nem csak a szövetségi kormányzati támogatási rendszert ismerhette meg, hanem négy amerikai állam képviselői személyesen vettek részt és mutatták be a magyar cégeknek a helyi gazdasági sajátosságokat, üzletindítási lehetőségeket.
Pennsylvania önálló országként a világ 18. legnagyobb gazdasága lenne. Az állam képviselője a koncentrált piaci környezetre, az egyetemeivel összekapcsolt technológiai és innovációs központi szerepére hívta fel a figyelmet. Indianát mint alacsony adózást és kiváló infrastruktúrát kínáló államot jellemezték. Dél-Carolina képviselője az alacsony építési és működési költségekre helyezte a hangsúlyt, kiemelve a fejlett repülőgépipar, az autógyártás és fejlett nyersanyaggyártás, a biotechnológiai szektor vonzerejét. Georgia állam kapcsán az áruszállításban betöltött központi szerep, a fejlett légiközlekedés, valamint a magasan kvalifikált munkaerő és iskolázottsági szint került szóba.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
„A SelectUSA program történetének első magyarországi eseményén a vállalkozások megismerhették az Egyesült Államok üzleti piacának jellegzetességeit. A mostanihoz hasonló rendezvényeken külön öröm látni, hogy az egyes államok képviselői szinte versengenek a kiváló vízióval rendelkező cégekért.” – összegezte a rendezvényt Dr. Zsarnóczky Martin, az AmHunCham elnöke, hozzátéve, hogy a szervezet tevékenysége számos államot lefed (Connecticut, Delaware, Florida, Maine, Massachusetts, New Hampshire, New Jersey, New York, Puerto Rico, Rhode Island, Vermont, Virgin-szigetek), ami által az amerikai piacra aspiráló vállalkozások számára széles körű segítséget tud nyújtani. Az amerikai piacra lépést tervező cégek, vállalkozások számos további információt találnak a www.selectusa.gov oldalon régióra, ágazatokra és egyéb paraméterekre lebontva.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







