A csak papíron létező pénztári egyenlegek nemcsak adózási kockázatot jelentenek, hanem a hitelképességet is rontják.
Nagyon fontos felszólítást tett közzé a NAV: ezt rengeteg magyarnak tudnia kell, különben büntetik
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető, és ha szükséges, szerkeszthető is.
A NAV közlése szerint az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is, és azokat, akik teljesen önállóan készítenék el bevallásukat, megújult webes felület segíti a kitöltésben. A NAV információi szerint jelenleg már több mint 5,5 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel - tették hozzá.
Kiemelték, hogy aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 21-ei hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik. Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket.
Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez - tették hozzá. Figyelmeztettek, hogy a magánszemélyeknek is lehetnek olyan jövedelmeik, amikkel mindenképpen ki kell egészíteniük a NAV tervezetét.
A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén. Ha a magánszemély jogosult valamelyik adókedvezményre (például 25 év alatti fiatalok kedvezménye, súlyos fogyatékosság kedvezménye, családi kedvezmény), de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor azzal kiegészítheti a tervezetet - jelezték.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Felhívták a figyelmet arra, hogy a tervezetet okvetlenül ki kell egészíteni az olyan jövedelmekkel és azok adójával, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemély információval rendelkezik róla. Hozzátették, hogy ilyen lehet például az ingatlanbérbeadás jövedelme, az ingó- és ingatlanértékesítés vagy a tőzsdei ügyletek jövedelme.
Fontos tehát a tervezetet átnézni, és legkésőbb május 21-ig kiegészíteni, módosítani, ugyanis, ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor az adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatt az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is - hangsúlyozták. A közlemény szerint akinek nincs KAÜ-azonosítója és kérte a tervezet postázását, annak a NAV április 30-áig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot is megküldi.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







