A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
Negyedét is elveszíthetik a bevételnek a magyar vállalkozók: erre a változásra nem készültek
A Niveus Consulting Group felmérést készített a magyarországi kkv szektorban azon vállalkozásoknál, ahol az elmúlt esztendőkben generációváltásra került sor, és a cégvezetést nem közvetlenül rokoni kapcsolaton keresztül vették át. A felmérés alapján a magyarországi kis- és középvállalkozásoknál az elmúlt esztendőkben az éves forgalom közel negyedét, átlagosan 22,5 %-át vesztették el mindössze egy üzleti éven belül azon vállalkozások, melyeknél nem a megfelelő utód vette át az ügyvezetést. Egyes esetekben pedig nem csak forgalomcsökkenésről, de komoly veszteségekről, csődközeli állapotról is beszélhetünk.
A felmérés célja az is volt, hogy a rosszul kivitelezett utódlások esetében konkretizálni lehessen azokat a tényezőket, melyek közvetve vagy közvetlenül, de hozzájárultak az eredményesség romlásához.
A vevők harmada elveszett
A felmérésben részt vevő cégvezetők minden esetben igyekeztek olyan külsős számára átadni a vállalkozásukat, akik szakmai kompetenciája megfelelő, valamint reputációjuk is kiemelkedő az iparágukban. A nyilatkozatok alapján a kezdeti időszakokban a vállalkozások termelékenysége nem változott, sok esetben hatékonyságjavulás is megmutatkozott. Ugyanakkor az utódok igyekeztek minél hamarabb teljeskörű önállóságot kialakítani, és elfordultak a korábbi ügyvezetőtől, minimális kommunikációt folytattak elődjükkel.
A generációváltás egyik legfontosabb lépését hagyták el ezekben az esetekben, hiszen a vállalkozások korábbi vízióit elhagyták, és olyan változásokat eszközöltek, mely mind a belső, mind a külső környezetben negatív hatásokat generáltak. Az utódok nem ismerték megfelelően a vállalkozások eredményességének mozgatórugóit, új technológiák, termékek irányába mozdultak el, melyek számos esetben jelentős veszteségeket generáltak.
A vállalkozások ügyfelei, beszállítói szoros kapcsolatban álltak a korábbi cégvezetőkkel, mely kapcsolatok ápolását figyelmen kívül hagyták, ezáltal stratégiai vevők fordultak el a vállalkozásoktól -a felmérésben szereplő vállalatok vevőbázisuk harmadát elvesztették
– tette hozzá Németh Balázs, a Niveus Consulting Group Tranzakciós tanácsadási és vagyonértékelési üzletágának menedzsere.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jelentős forgalomcsökkenés
A vállalkozások likviditása sérült, a beszállítók nem kerültek időben kifizetésre, így a vevői igények kielégítésére sem adódott esélyük. A felmérésben részt vevő vállalkozások esetében mindez oda vezetett, hogy a 2022. évi forgalmukhoz képest a 2023. évi forgalom átlagosan 22,5 %-kal csökkent (volt, ahol ez fél milliárd forint árbevétel kiesést jelentett), és egyes vállalkozások veszteséget is termeltek, melyre esetükben évtizedek óta nem volt példa. A negatív teljesítmény a vállalkozások munkavállalóira is hatással voltak, motivációs problémák merültek fel, valamint kulcsmunkavállalók távoztak (vagy kerültek elbocsátásra).
Hiányos pénzügyi felkészültség a cégek 80%-nál
Kiemelendő probléma volt az utódok pénzügyi felkészültsége is. Az új cégvezetők szakmai helytállósága ellenőrzésre került, ugyanakkor az ügyvezetők fontos feladata a társaságuk pénzügyi vezetése is, mely a felmérésben részt vevő vállalkozások esetében nem minden esetben került megfelelően kivitelezésre. A vállalatok 80 százalékánál a pénzügyi tervezés elmaradt, nem készült sem rövid, sem hosszú távú üzleti terv, az egyes termékek megtérülése nem került nyomon követésre. A folyamatos profitábilis működés ugyanakkor megköveteli a pénzügyi tervezés meglétét, ennek elhanyagolása minden vállalkozás esetében komoly kockázatokat rejt magában. Ezt a kockázatot erősíti többek között a rövid távú finanszírozási problémák felmerülése is, mely a felmérésben részt vevő vállalkozások 65%-át egyöntetűen jellemezte, több esetben, a megkérdezettek 30%-nál a hitelek ütemszerű törlesztése is elmaradt.
A cég szerint a felmérés eredményei mind a hibásan kivitelezett generációváltás következményei. Amennyiben családon belül veszik át a cégvezetést, úgy nagyobb eséllyel sikerül fenntartani a vállalkozás stabilitását, és zökkenőmentesen folytatódhat a működés. Azonban előfordulnak olyan esetek, amikor csak külső utódlásra van lehetőség. Ilyenkor a stafétabot átadását megelőzően kellő időt kell szánni a tervezésre, valamint a megfelelő utód kiválasztására. Ugyanakkor a korábbi ügyvezetőkre fontos szerep hárul a nyugdíjba vonulásuk kezdeti időszakában is, az utóduk mentorálása, a folyamatos kommunikáció megléte elengedhetetlen a vállalkozás eredményességének fenntartásához, valamint a vállalati kapcsolatok ápolásához egyaránt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







