A csak papíron létező pénztári egyenlegek nemcsak adózási kockázatot jelentenek, hanem a hitelképességet is rontják.
Kőkemény tavaszi NAV-razzia indul Magyarországon: itt állnak lesben az ellenőrök 2025-ben
Tavasszal többek között elsősorban éttermeket és vendéglátóhelyeket, szoláriumokat, faiskolákat, kertészeteket és gazdaboltokat, húsboltokat és hentesáruüzleteket, zöldség- és gyümölcskereskedőket, gyógynövény- és bioboltokat, pékségeket ellenőrizhet a NAV. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Adótraffipax oldala alapján pontosan tudható, hogy hol, mikor és milyen vállalkozások kerülhetnek az ellenőrök célkeresztjébe. Mutatjuk, merre járnak majd az ellenőrök a következő hetekben. A közzétett információ természetesen nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025 januárjától azon vállalkozásokat ellenőrzik, amelyek elmulasztották vagy rendszeresen jelentős késedelemmel nyújtják be áfabevallásaikat.Továbbá 2025. március 13. és április 13. között a korábban már bírságolt adózóknál fogják vizsgálni, hogy pozitív változás állt-e be az adózási gyakorlatukban, illetve megfelelő visszatartó erőnek bizonyult-e a korábbi szankció. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, a foglalkoztatottak bejelentését és a forgalmazott áruk eredetét fogják vizsgálni.
A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a DiningCity Országos Étteremhéten, 2025. március 13. és 30. között ellenőrzik az éttermeket és vendéglátóhelyeket. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek használatát, valamint a jövedéki termékeket vizsgálják.
A NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai március 17. és 23. között Soltvadkerten, Kiskőrösön és Kecelen ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét, az alkalmazottak bejelentését, ezután pedig nyomon követik a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.
A NAV baranyai munkatársai március 17. és 23. között hétfőn Pécsett, a Kincses úti és a Budai Vám utcai Tesco áruházak üzleteit, kedden szintén Pécsett a szoláriumokat, csütörtökön pedig Sásdon és Mánfán a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is. A vármegye ipari parkjaiban és nagykereskedelmi bázisain a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.
2025. március 17. és 21. között a NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a faiskolákat ellenőrzik. Valamint 2025. április 14. és 17. között a húsboltokban és hentesáruüzletekben, illetve a húsvéti termékeket árusítóknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, és a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatát. Továbbá 2025. április 22. és 25. között a NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőrzik.
Már azt is lehet tudni, hogy 2025. május 12. és 16. között a NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a gyógynövény- és bioboltokban ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatát. 2025. május 26. és 30. között pedig a pékségeket ellenőrzik.
A NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. március 18-án a vármegyei építkezéseken ellenőrzik a foglalkoztatás szabályszerűségét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A NAV Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága 2025. március 17. és 21. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
- március 17. (hétfő) Pásztói járás,
- március 18. (kedd) Salgótarjáni járás,
- március 19. (szerda) Bátonyterenyei járás,
- március 20. (csütörtök) Balassagyarmati járás,
- március 21. (péntek) Salgótarjáni járás.
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják az éttermekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.
A NAV Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. március 10. és április 30. között a kertészeteket, díszfaiskolákat és gazdaboltokat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, valamint a foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentését.
A NAV Somogy Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának adóellenőrei 2025. március 10. és 23. között ellenőrzik a vármegye területén működő mezőgazdasági és kertészeti termékek forgalmazóit, előállítóit, kertészeteket, faiskolákat. A revizorok elsősorban a számla- nyugtaadást, a foglalkoztatotti bejelentések – építkezéseken is - és pénztárgép használat szabályszerűségét, az áruk eredetét és jövedéki termékeket vizsgálják.
A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések. A revizorok megjelenésére hivatali munkaidőn túl is számítani lehet.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







