Az Egyesült Államok kereskedelmi megállapodásra jutott Indiával, amelynek részeként Washington 18 százalékra csökkenti az indiai termékekre kivetett amerikai vámokat.
Sorra adják fel a küzdelmet a magyar vállalkozók: bolond, aki céget alapít ma Magyarországon?
Tovább csökken a magyarországi vállalkozások száma: 2024 végén 1,6 százalékkal kevesebb vállalkozás működött az országban, mint egy évvel korábban - írta a mfor.hu. Miközben a cégalapítási kedv alábbhagyott, a megszűnések száma jelentősen emelkedett.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024 végén 1,81 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban, ami 1,6 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A regisztrált vállalkozások többségét országosan 72 százalékban, Budapesten 53 százalékban, a vármegyékben pedig 65-87 százalékban az egyéni vállalkozók tették ki. A vármegyék közül Békésben volt a legmagasabb a vállalkozói kedv, míg Pest vármegyében arányaiban a legalacsonyabb.
A nyilvántartásba vett vállalkozásokon belül az önálló vállalkozók száma 1,4 százalékkal, a társas vállalkozásoké pedig 2,2 százalékkal csökkent 2023 decemberéhez képest. A nem egyszemélyes cégek száma Csongrád-Csanád és Somogy kivételével minden vármegyében csökkent, a legnagyobb mértékben Budapesten, ahol 4,3 százalékos volt a visszaesés.
2024-ben országosan 113,6 ezer új vállalkozást jegyeztek be, ami 6,3 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Ezzel párhuzamosan 143,7 ezer vállalkozás szűnt meg, ami 19 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest. Az új regisztrációk száma Bács-Kiskun kivételével minden vármegyében és a fővárosban is csökkent, leginkább Nógrád vármegyében, ahol 13 százalékos volt a visszaesés. A megszűnt vállalkozások száma Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Pest vármegye kivételével mindenhol magasabb volt az egy évvel korábbinál.
A társas vállalkozások 8,8 százaléka állt valamilyen eljárás (csődeljárás, kényszertörlés, végelszámolás vagy felszámolás) alatt 2024 decemberében, ami 0,8 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél. A vármegyék többségében azonban ez az arány stagnált vagy emelkedett. Az egyéni vállalkozók körében a tevékenységüket szüneteltetők aránya 17 százalék volt, ami enyhe, 0,2 százalékpontos növekedést jelent.
Ezer lakosra átlagosan 190 vállalkozás jutott az országban. A vállalkozási kedv Budapesten, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun vármegyében volt a legmagasabb, míg Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád vármegyében a legalacsonyabb.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kiszámíthatóbb környezet hozna változást
A Piac&Profit által feldolgozott, az Opten céginformációs szolgáltatótól származó februári adatok szerint is 2025 elején folytatódott a csökkenő tendencia. Februárban már több mint 1200-zal kevesebb vállalkozás volt a nyilvántartásban, mint januárban, így az év első két hónapjában a vállalkozói állomány már több mint kétezerrel zsugorodott.
A cégalapítások száma ingadozóan alakult: januárban közel 2 ezer új társaság jött létre, ami 500-zal több, mint egy évvel korábban, februárban azonban már 700-zal kevesebb új vállalkozás alakult, mint 2024 februárjában. Az Opten adatai szerint a februári cégeljárások kedvezőbb képet mutattak, mint egy évvel korábban, kevesebb felszámolás, kényszertörlés és végelszámolás történt. Januárban kiugróan magas, közel 5 ezer törlési folyamat volt, ami februárra 3,5 ezer alá csökkent. Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője szerint: "Ha ez a tendencia folytatódik, a vállalkozások számának csökkenése mérséklődhet."
Az adatok összességében megerősítik a KSH számaiban kirajzolódó tendencia folytatódását, miszerint csökken a magyarországi vállalkozások száma, részben a kevés újonnan alapított cég miatt. A következő hónapokban meghatározó lesz, hogy a gazdasági stabilizáció és a vállalkozói bizalom erősödése valóban kedvezőbb feltételeket teremt-e a cégalapítások számára.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







