A Cashtag legújabb adásában annak jártunk utána, mik az euró előnyei és hátrányai, és miért lehetne érdemes Magyarországnak is csatlakozni az eurózónához.
Hazatér a Pepsi gyártása Magyarországra: a Szentkirályi Magyarország Kft. szentkirályi üzemében ezentúl helyben palackozzák a hazai boltok polcaira kerülő termékeket. A külügyminiszter szerint az import kiváltásán túl ez érzelmi kérdés is, hiszen a beruházás nemcsak gazdasági, hanem nemzeti jelentőséggel is bír. A 11 milliárd forintos fejlesztéshez az állam 3,8 milliárddal járult hozzá, és a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vették.
A Szentkirályi Magyarország Kft. beruházása nyomán hazatér a Pepsi gyártása, innentől kezdve a hazai boltok piacain megtalálható Pepsi termékeket import helyett helyben fogják gyártani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szentkirályon.
A tárcavezető a Szentkirályi Magyarország Kft. gyáravató ünnepségén elmondta, hogy ez az ásványvíz- és üdítőitalgyártó 2021-ben indult, nagyjából 11 milliárd forint értékű fejlesztési programjának az egyik mérföldköve, amelynek eredményeként jelentősen bővült a vállalat palackozó kapacitása. Beszédében kiemelte, hogy a beruházáshoz az állam 3,8 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve elő azt, hogy az ásványvizek, illetve a Pepsi termékek palackozási igényét helyben ki lehessen elégíteni.
Külön kitért a környezetvédelmi szempontokra is, kiemelve, hogy a kamionoknak ezentúl másfél millió kilométerrel kevesebbet kell megtenniük, ráadásul bővítették a víztisztítómű kapacitását és kiépült egy szennyvízkezelő üzem is.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







