1 °C Budapest
Két férfi ül egy kanapén, megosztoznak egy jointon, füvet szívnak.

Elképesztő, mihez folyamodnak már a csalók: nem fogod elhinni, hová csempészték a dohányt ezek az ügyeskedők

2025. november 20. 16:33

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy magánlakásban tartottak ellenőrzést, ahol a lószerszámok között több mint 8 millió forint értékű vágott fogyasztási dohányt találtak - közölte az adóhatóság.

A nyírségi ingatlanhoz előzetes kockázatelemzés alapján érkeztek a pénzügyőrök. A ház tulajdonosának átadták az ellenőrzésről szóló végzést, majd megkérdezték tart-e jövedéki terméket a portán. A 45 éves férfi azt mondta, hogy: „Van ugyan vágott dohány a házban, de azt a kert végi fasor tövében találtam.”

A járőrök a teljes ingatlant átvizsgálták és az egyik lószerszámokkal tele helyiségből elő is került az úgynevezett „talált dohány”.

Az egyenruhások összesen 58,07 kilogramm feketepiaci terméket foglaltak le, több mint 8 millió forint értékben. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás. A férfi közel 7 millió forint bírságra is számíthat. 

Fontos! Dohánytermék Magyarországon kizárólag dohányboltban értékesíthető.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"Felhívjuk a figyelmet, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett, regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül. A dohánylevél munkavégzés ellenértékeként sem adható át." - tette hozzá a NAV.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51