3 °C Budapest
Több százmilliós károkat okoztak a MÁV-nak, sok vonat késett is emiatt: megnevezte a társaság a felelősöket, súlyos bírságot kapnak

Több százmilliós károkat okoztak a MÁV-nak, sok vonat késett is emiatt: megnevezte a társaság a felelősöket, súlyos bírságot kapnak

2025. december 22. 17:29

A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis rongálások okozta károk kezelésére, a járművek letisztítására. A vasúttársaság legfrissebb összesítése szerint idén december közepéig már közel 200 alkalommal regisztráltak ilyen jellegű rongálást, amely túlnyomórészt a vasúti járműveket érintette.

A vonatok, buszok, hévek és az állomások, megállóhelyek rongálása is bűncselekménynek minősül, jelentős kártérítési kötelezettséget vonhat maga után - hívta fel a figyelmet a MÁV.

2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket. A statisztikák alapján a rongálók elsődleges célpontja továbbra is a nagyvasút: tíz rongálásból kilenc, azaz eddig már 170 eset a vasúti üzletágat érintette. Ezt követte a HÉV mintegy 20 esettel, míg az autóbuszos üzletágat idén 4 alkalommal érte ilyen jellegű vandalizmus. Ezekkel több mint 20 millió forintos kárt okoztak a MÁV-csoportnak.

A járművek a legfőbb célpontok

Az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a vandálok leginkább a mozgó állományt veszik célba. A rongálások döntő többsége, közel 90 százaléka (170 esemény) közvetlenül a járműveket – mozdonyokat, személykocsikat, motorvonatokat – érintette. Az épületek és egyéb építmények (például állomási falak, zajvédők) esetében 22 alkalommal, az esetek nagyjából 10 százalékában kellett intézkedni.

Az összes graffitivel beszennyezett felület nagysága megközelítette a 2500 négyzetmétert. A legsúlyosabb egyedi eset során egyetlen alkalommal 48 négyzetméternyi felületet fújtak le a tettesek, ami jelentős anyagi kárt és tisztítási költséget jelent a társaság számára.

A járműveket védőlakkal látjuk el, és ez az antigraffiti lakkréteg megfelelő védelmet biztosít a keletkezett graffitik akár nyomnélküli eltávolításához. A graffitiket a készítésüket, észlelésüket követően rövid időn belül igyekszünk eltávolítani a járművekről, egyrészt hogy minél rövidebb ideig lássa az utazóközönség, másrészt, hogy a tag-ek ne sokáig hirdessék a graffitisek kétes értékű dicsőségét.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vasúttársaság továbbra is szorosan együttműködik a hatóságokkal a rongálók kézre kerítése érdekében, és minden esetben feljelentést tesz.

A járművek technikai védelmének növelése emiatt is nagy hangsúlyt kap, egyre több vonat utasterébe telepítenek vagyonvédelmi kamerákat, a Volán járműveinek nagy részén szintén fedélzeti kamerarendszerek működnek. Ezek megléte is már visszatartó erőt jelenthet, illetőleg a kárügyek megoldását nagyban segíti, hogy a kamerafelvételeket a hatóságok fel tudják használni a nyomozás során.

A buszok, vonatok, hévek vagy az állomások külső és belső felületeinek jogosulatlan összefestői nemcsak a környezetet teszik az utasok számára barátságtalanabbá, hanem bűncselekményt is elkövetnek. Tettük az okozott kár mértékétől függően rongálás vétségét vagy bűntettét valósítja meg, ami jelentős kártérítési kötelezettséget vonhat maga után.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?