A MÁV-nál a leépítésben érintett munkavállalókat mégsem bocsátják el, hanem az eddigi munkaidejük 80 százalékra csökken, és ezért bérük 90 százalékát kapják meg.
A MÁV-nál a leépítésben érintett munkavállalókat mégsem bocsátják el, hanem az eddigi munkaidejük 80 százalékra csökken, és ezért bérük 90 százalékát kapják meg.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) országos választmánya péntek délelőtti rendkívüli ülésén elfogadta a megállapodást a MÁV üzletági munkáltatóival, így megoldódik a létszámleépítés miatt kialakult munkaügyi konfliktus - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke, aki utalt arra, hogy a MÁV-nál a munkáltató még az év végéig ezer munkavállalótól akart megválni, illetve további ezret érintett volna a tevékenység kihelyezése.
Gaskó István elmondta, hogy a megállapodás révén részmunkaidőben foglalkoztatják a leépítésben érintett munkavállalókat. Az eddigi munkaidejük 80 százalékra csökken, és ezért bérük 90 százalékát kapják, így a munkavállalók fajlagosan jobban járnak, és megtarthatják munkahelyüket.
Gaskó István elmondta, hogy a szakszervezet a MÁV árufuvarozási üzletágának gazdasági társaságba szervezését tudomásul veszi. Szólt arról, hogy tárgyalások folynak a munkavállalók tulajdonszerzéséről a létrejövő árufuvarozási társaságban, és várják a tulajdonos erre vonatkozó ajánlatát.
Gaskó István úgy értékelte, hogy a vasúti közlekedés nem volt sikerágazat az elmúlt négy évben. A MÁV-nál tőkeleszállítás történt, a vasúti egészségügy pedig az államihoz hasonlóan nehéz helyzetben van.
A VDSZSZ elnöke a következő négy évvel kapcsolatban elmondta: az EU 2007-2013. évi költségvetése a vasútnál jelentős fejlesztés, rehabilitáció, megújulás megindítását biztosítja. A szakszervezet pedig mindent elkövet azért, hogy a munkavállalók a modernizációhoz igazodni tudjanak.
A VDSZSZ tisztújító kongresszusa ismét Gaskó Istvánt választottak meg a szakszervezet elnökének további négy évre.
(Forrás: Kormányzati Hírportál)
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. január 16.
2026. január 15.
2026. január 16.
2026. január 16.
2026. január 16.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 16. 19:54

Pénzcentrum | 2026. január 16. 19:00

Agrárszektor | 2026. január 16. 20:02




