A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2005. november 29-én hozott határozatában piacfelosztó kartellben való részvétel miatt 8 millió forint bírságot szabott ki a Ferro s.r.l.-lel szemben. A kartell feltárása, s egyben a bírság alacsony összege, valamint az eljárás alá vont Bayer AG mentesülése a GVH engedékenységi politikájának eredménye
.
A benzil-butil-ftalátot (BBP) érintő piacfelosztás 2000. augusztus és 2002. július között éreztette hatását Magyarországon. A BBP lágyító folyadék, amelyet műanyag felületbevonat készítésére használnak elsődlegesen a PVC, valamint más padlóburkoló-anyagok gyártásánál.
A Ferro-ra kirótt bírság összegét a Versenytanács a magyarországi forgalom nem túl jelentős mértékéhez képest állapította meg. A Bayer AG – mivel elsőként hozott a GVH tudomásra jogsértést bizonyító adatokat – a GVH engedékenységi politikája révén a bírság teljes elengedésében részesült. A GVH-t másodikként értesítő Ferro szintén tevékenyen együttműködött az eljárás sor
A jelen ügyben alkalmazott bírságcsökkentés, illetve a bírságkiszabás mellőzésének alapját a GVH ún. engedékenységi politikája (leniency policy) jelenti, melyhez hasonló megtalálható az Európai Bizottság joggyakorlatában is. Ennek lényege, hogy a titkos megállapodásoknak lehetnek olyan résztvevői, akik készek részvételüket megszüntetni és a kartell létezéséről, működéséről a GVH-nak információkat szolgáltatni. A versenykorlátozó megállapodásban részt vevő vállalkozásoknak a hatósággal ily módon történő együttműködését a GVH a bírság teljes elengedésével vagy annak mérséklésével honorálja.
Egy kartellben résztvevő vállalkozással szemben kiszabható bírság teljes összegét a GVH akkor engedi el, ha az engedékenységi kérelmet benyújtó vállalkozás a GVH számára nem ismert kartellről elsőként szolgáltat olyan információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján a vizsgálat megindítható. Akkor is bírságelengedésben részesül a vállalkozás, ha a GVH által már megindított eljárásban elsőként szolgáltat olyan új bizonyítékokat és információkat, amelyek alapján a jogsértés megállapítható, feltéve, hogy a benyújtás időpontjában a GVH még nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal ahhoz, hogy a jogsértést megállapítsa.
A bírság csökkentésében pedig akkor részesülhet egy vállalkozás, ha ugyan nem elsőként szolgáltatott döntő bizonyítékot a GVH részére, azonban olyan bizonyítékot nyújt be a GVH-nak, amely egyértelműen többletértékű a már a GVH birtokában lévő bizonyítékokhoz képest.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. január 16.
2026. január 15.
2026. január 16.
2026. január 16.
2026. január 16.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 16. 19:54

Pénzcentrum | 2026. január 16. 19:00

Agrárszektor | 2026. január 16. 20:02




