A British Council tanulmánya szerint egyre inkább eltűnőben van az az előny, amit az angol nyelv ismerete jelent, a munkaadók ugyanis ma már sehol nem esnek hanyat a folyékonyan angolul beszélő pályázóktól.
A British Council tanulmánya szerint egyre inkább eltűnőben van az az előny, amit az angol nyelv ismerete jelent, a munkaadók ugyanis ma már sehol nem esnek hanyat a folyékonyan angolul beszélő pályázóktól – írja a Világgazdaság.
Úgy tűnik, hogy nő viszont azoknak az előnye, akik az angol mellett beszélik a spanyolt, vagy a kínait (mandarint).
Figyelemre méltó tendencia, hogy az angol nyelvterületen élők eddig nem voltak rákényszerítve a nyelvtanulásra, mostanra azonban a legtöbb szakértő a kínai és a spanyol mellett a német és a japán nyelv megismerését javasolja nekik.
Az angol univerzálissá válása akár néhány éven belül bekövetkezhet, hiszen kétmilliárdnyian már most tanulják, vagy rövidesen elkezdik.








