Körülbelül 300 millió forintért vásárol új autókat az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium alá tartozó rendőrség számára az IRM. A nagy értékű gépjármű-vásárlás célja, hogy visszaszorítsák a szervezett bűnözést és javítsák a közbiztonságot - írja a Magyar Nemzet.
A nyílt közbeszerzési eljáráson a Duna Autó Zrt. nyert, így ő biztosíthatja majd a 4-8 darab felsőkategóriás, 5-13 darab felső-középkategóriás és 4-10 darab középkategóriás gépjárművet.
A rendőrség azonban nem az egyetlen szerv, amely megújítja gépjárműparkját, az Alkotmánybíróság is tíz, egyenként 14 millió forint értékű Volvo S80-ast vásárol. Sereg András, az AB szóvivője szerint a cserére azért van szükség, mert az alkotmánybírák által használt autók már átlagosan 200 ezer kilométert futottak.








