Mátyás királyt megszégyenítő módon, álruhában járta az üzleteket az Egyesült Államok legnagyobb szupermarketláncának vezetője a karácsonyi szezonban, hogy saját hálózatának minősége mellett a konkurenciáról is hiteles képet kapjon.
David Dillon, a Kroger Co. elnök-vezérigazgatója állítólag még szenteste is 7-8 üzletbe tért be, melyekben degeszre tömte kosarát. A vezetőtől persze nem idegen ez a fajta kísérletezés, egész évben rendszeresen járja ugyanis 2,500 üzletből álló hálózatának egységeit, melyekben alkalmanként elvegyülve vásárol, máskor pedig elbeszélget a menedzserekkel és alkalmazottakkal.
Az sem ritka, hogy Dillon a konkurenciához is betér, mely ha jobban belegondolunk egyre inkább standard módszerré válik a kiskereskedelemben. A Tesco vezetése is bevallotta, hogy az amerikai belépés előtt huzamosabb ideig kémkedtek a konkurencia üzleteiben.
A vezető saját bevallása szerint látogatásai során elsősorban arra fókuszál, hogy megtalálja-e a keresett árukat, elégedett-e az üzlet tisztaságával, az árak relevánsak-e az adott piaci környezetben, milyen az alkalmazottak hozzáállása, valamint milyen érzettel vásárolnak a fogyasztók.
A Kroger sokak számára meglepő módon virágzik a Wal-Mart által uralt amerikai piacon, a menedzsment ugyanis felfedezte, hogy az árcsökkentésbe történő invesztálás mellett érdemes más tényezőkre is hangsúlyt fektetni, hogy megkülönböztessék magukat versenytársaiktól. A lépések eredményeként felgyorsultak a kasszánál történő folyamatok, több lett a természetes alapanyagú élelmiszer a boltokban és az üzletek kinézete is attraktívabbá vált.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Tesco belépéséről a Kroger első emberének stílusosan az a véleménye, hogy sokat tanulhatnak majd a britektől, ha nagyon odafigyelnek...esetleg éppen az üzleteikben.








