Mérsékelt aktivitásról, helyenként azonban csökkenő ütemű növekedésről ír a FED legfrissebb hangulatjelentésében, a Beige Bookban. A jelentés alapján a kamatszint rövid távú változtatására nem lehet számítani rendkívüli események hiányában. A Nyíltpiaci Bizottság következő ülését március 20-10-én tartja.
Az amerikai központi bank szerepét betöltő intézmény szerint a kiskereskedelmi forgalom jól alakul, ugyanakkor az autóeladásoknál kedvezőtlen folyamatok tapasztalhatók. A turusztikai aktivitás jelentős, ezzel párhuzamosan a szolgáltatások iránti kereslet is élénk. A feldolgozóiparban többségében szintén jól alakulnak a folyamatok annak ellenére is, hogy az építőiparban és az autógyártásban problémák mutatkoznak.
A Beige Book egyik leggyengébb pontja a lakáspiac, ugyanakkor a negatív folyamatok után néhány körzetben már a konszolidáció jelei mutatkoznak. Az ipari ingatlanoknál továbbra is erős a piac. A munkaerőpiacon továbbra is kedvezőek a körülmények, a kereslet érdemi, ugyanakkor szakképzett munkásokból hiány van.
A FED szerint az árnyomás nem igazán változott az előző felmérés óta. Összességében a legfrissebb Beige Book nagyobb meglepetést, új információt a gazdaságról eddig alkotott képhez képest nem tartalmazott. A FED következő kamatdöntése várhatóan már lefelé irányul majd, erre azonban a közeljövőben különösebb esemény hiányában nem számíthatunk. A Nyíltpiaci Bizottság január végi ülésén 5.25 százalékon tartotta a célkamatot, sorrendben ötödször. A következő ülés március 20-21-én lesz.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








