Az idén nyáron újra megindulhat az árverseny a különböző légitársaságok között, akik a visszaesőben lévő érdeklődés ellenére is szeretnék fenntartani, illetve növelni piaci részesedésüket, nyilatkozták a minap a Ferihegyen nemrégiben debütáló Ryanair vezetői.
A légitársaság, mely közel 50 millió főt reptet évente és 50 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolít mint a globális szinten működő British Airways, az utóbbi évek legpesszimistább piaci értékeléssel állt elő, miszerint az átlagos jegyáraknak mindenképpen csökkenniük kell a kereslet ösztönzése és a profitnövekedés megtartása érdekében.
A nyilatkozatok érdekessége, hogy nem sokkal azután születtek meg, hogy a cég rekordméretű adózás utáni jövedelemről számolt be, mely elérte a 272 millió fontot és nem kevesebb mint 33 százalékkal meghaladta az előző évi nyereséget.
A vállalat számára nehézséget okozhat, hogy miközben növeli kapacitását, összesen 30 737-es Boeinget vásárolva, a kereslet ténylegesen visszaesik, a repüléshez szükséges forrásokkal legkevésbé ellátott utasok pedig lemondanak az utazás ezen, kényelemesebb módjáról.
A kedvező árairól és szigorú költségcsökkentési politikájáról híres Ryanair a tavalyi évi fellendülés hatására 7 százalékkal emelte a díjakat, melyek még most is érvényben vannak, a jövőben azonban várhatóan ismételten csökkentett árakat alkalmaz majd a vállalat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A légitársaság vezetői azonban visszautasították azokat a feltételezéseket, miszerint az utasok környezettudatossá való válásának köszönhető az érdeklődés csökkenése, Micheal O'Leary csak a keresleti oldal által elfogadottnál magasabb árakat okolja az utasok számára csökkenéséért.
A legendás vállalatvezető emellett bejelentette, hogy várhatóan néhány év múlva megválik a Ryanairtől, hogy létrehozzon egy hasonló fapados, de a tengerentúlra közlekedő légitársaságot.







