A Népszabadság által megkérdezett kereskedők az élelmiszerek egy részénél elképzelhetőnek tartják a 10% feletti mértékű drágulást is, konkrétumokat azonban a tárgyalások zajlására való tekintettel nem mondtak.
A jelentős drágulás által érintett terület lehet a baromfihús mellett a sütőipari termékek köre, utóbbi esetében azonban a saját pékséggel rendelkező láncoknál csak pár százalékos áremelkedés valószínűsíthető.
A sertéshús árának számottevő emelkedésére a takarmányárak emelkedése ellenére sem kell számítani, mivel érzékelhető túltermelés van a külpiacokon.
A lap által megkérdezett láncok a tejtermékek esetén sem látnak teret drágulásra, egyrészt az import lehetősége miatt, másrészt mivel tapasztalataik szerint a hazai fogyasztók ezen termékcsoportnál már nem viselnek el további áremelést.







