A Nemzetközi Valutalap csütörtökön tovább csökkentette növekedési prognózisát, és még komolyabb összefogásra szólította fel az országokat a válság hatásainak csökkentése érdekében.
Ahogy az a lenti táblázatban is látszik, az USA-tól kezdve egészen Japánig minden ország esetében alacsonyabb növekedési ütemmel, sőt 2009-ben szinte minden fejlett országban csökkenéssel számol a szervezet, amelyre a második világháború óta nem volt példa.
A csütörtökön kiadott jelentés szerint az elmúlt hónapokban olyan negatív irányú változások következtek be a pénzpiacokból kiindulva már a reálgazdaságban is, hogy mindenképp módosítani kellett az egyébként sem túl rózsás előrejelzéseken.

A termelői és fogyasztói oldalon is csökkent a bizalom, a hitelek pedig beszűkültek, ami erősen visszaveti a gazdaságot. Az IMF szerint ezen fiskális és monetáris politikával is segíteni kell, ezért üdvözölte az ECB kamatcsökkentését is, ami enyhítheti a gazdasági visszaesést.
A recesszióban leginkább a nyersanyag-exportőr országok érintettek, mivel ezek ára erősen csökkent, és várhatóan továbbra is csökkenni fog. A Valutaalap szerint jövőre a 68 dolláros barrelenkénti olajár az elképzelhető, ami a fogyasztói árakban is csökkenést hoz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ugyanakkor ez az áresés deflációs aggodalmakat is szül, még ha az IMF szerint a tartós áresésnek jelen körülménye között nincs reális esélye.








