1 °C Budapest

Hamis volt a parfüm, mind az 53 ezer darab

2010. október 20. 10:02

17 tonnányi ruházati termék mellett 53 ezer darab hamis parfümöt is szállított az a török kamion, amit a napokban kapcsoltak le a vámosok.

A röszkei Vám- és Pénzügyőri Hivatalnál jelentkezett belépésre - török rendszámú tehergépjárművével - egy török férfi. A jármű a benyújtott okmányok szerint 17.400 kg konfekció ruházati terméket szállított Franciaországba.

A pénzügyőrök kockázatelemzés alapján a jármű és rakománya tételes átvizsgálása mellett döntöttek. A raktér felnyitásakor hamar kiderült, hogy a ruházati termékek csak arra szolgálnak, hogy a pénzügyőrök által megtalált mintegy 53 ezer db, különböző világmárkák jelzésével ellátott, be nem jelentett parfümöt álcázza. A szakértő véleménye alapján megállapítást nyert, hogy valamennyi illatszer hamisítvány.

A vámhatóság a több, mint 320 millió forint értékű parfümszállítmányt lefoglalta, a török sofőr ellen csempészet bűncselekmény, továbbá ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Simán megvesszük a hamis illatszert

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület összesítése szerint szerint tavaly a lakosság 16 százaléka vásárolt legalább egyszer hamis terméket. A hamis terméket vásárlók háromnegyede többször is, míg egynegyede csak egyszer.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A konkrét vásárlásra vonatkozó adatokból az is kiderül, hogy a magyar fogyasztók nem igazán tekintik hamis terméknek a nem eredeti ruházati terméket. Minden ötödik magyar fogyasztó bevallotta ugyanis, hogy hamis ruházati terméket vásárolt, míg általában a hamis termékeknél ez az arány csak 16 százalék volt.

Hamis terméket vásárlók aránya termékcsoportokként (2009.) Forrás: Hamisítás Magyarországon Kutatási jelentés


A második legnépszerűbb terméknek a hamis illatszer bizonyult. Ezt minden tizedik magyar fogyasztó vásárolt az elmúlt egy évben.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 18:27