Pénzcentrum • 2022. május 19. 21:01
A vásárlók egyre jobban, a boltosok egyre rosszabbul járnak közben. Az új miniszter feljebb srófolta a cechet. Június végéig legalább 65 milliárdra hízhat az élelmiszer árstop számlája - írja a blokkk.com közleményében.
Ismerjük el, az árstop önmagában nagyon is jó a vásárlónak. Bár lehetett volna ügyesebben válogatni a stoppos étekféleségeket, és más technikával szabni a mikéntjét, de hát most ez van, ebből kell enni. A bökkenő ugyanakkor mindig az, ki állja a számlát. Nincs mit szépíteni, végül - előbb-utóbb - majdnem mindent a vásárló fizet, akárhogy csűrik-csavarják a mikéntjét (ha költségvetés adna pénzt, az a mi adóforintunk lenne, ha pedig a boltos rápakolja más termékre, az is a mi pénztárcánkat lapítja, igaz, válogatni lehet, mikor mit vegyünk) - áll a közleményben.
Az MNB számaiból kiindulva (a 7 alapvető élelmiszer súlya a fogyasztói kosárban a 2022-es súlyok alapján 1,7 százalék, az inflációt pedig februárban negyed százalékkal, márciusban fél százalékkal mérsékelték), hozzácsapva a háztartások fogyasztási célú várható kiadásait (2022-ben a 29 ezer milliárd forint lehet), megbecsülhető volt korábban is, hogy februárban körülbelül 5-6 milliárd forintot, márciusban legalább 10-12 milliárd forintot takaríthattak meg a családok az étekárstoppal. Az április sem hozott enyhülést az árnyomásban, így
az élelmiszer árstop fennállásának első három hónapjában összesen legalább 30 milliárd forint megtakarítást hozott a családoknak. És ugyanennyi veszteséget a boltosoknak.
Hosszabb árstop nagyobb számlát hoz
Nos, a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter jelölt emelte a tétet. Vizsgálják, hogyan lenne meghosszabbítható az árstop, akár úgy is, hogy újabb termékeket pakoljanak bele, persze a vásárlók örömére - írja a közlemény.
A boltosok kevésbé örülnek a felvetésnek, mint a vásárlók, sőt. Nyilván az egyik érvként említett extraprofit, ami fedezetet nyújthat az árstop veszteségeinek fedezésére, azért nem jellemző minden élelmiszeres boltosra, minél kisebb, annál kevésbé. És a beszerzések, valamint a saját működés drágulása is faragja a boltos bukszáját. De hát a frissiben felvetett és sajtóhírekben közreadott 1-1,5%-os az infláció mérséklő hatás nem kevés (feltételezhető, hogy ez csak az élelmiszerekre vonatkozik). És nagyobb súlyt is jelez a korábbiaknál.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kedvezmény értéke így nagyobb, mint amivel korábban számolni lehetett. A legóvatosabb becsléssel is az kerekíthető ki az eddig megismert MNB-s és kormányzati számokból, hogy februártól június végéig legalább 65 milliárd forint az árstop ára. És úgy, hogy hónapról-hónapra emelkednek az élelmiszerárak a mezőgazdasági alapanyagok termelői, valamint az élelmiszeripar átadási árait nézve.
Tehát ha hosszabbítanak rajta, akkor nem csak az időszak megnyújtása, hanem a tovább emelkedő boltos beszerzési árak is növelik a vásárlók nyereségét, ami ugyanakkor a boltosok vesztesége. 2022. márciusában egyébként az élelmiszerboltok értékesítése a mennyiséget (volument) tekintve 2,7%-kal csökkent. Igaz, a bázisesztendők közül 2020-ban nagyot nyomtak felfelé az adatokon a kedves vásárlók spájzolási rohamai. Lehet még ilyen is.