A 19 pszichiáter visszatérne dolgozni, de hogy erre lesz-e lehetőségük, az csak a mai napon dől el.
Csalás miatt emeltek vádat 13 ember ellen, aki éveken át egészségügyi termékbemutatónak álcázott programokon országszerte több tucatnyi idős embert tévesztett és károsított meg - tájékoztatta a Zala megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Pirger Csaba közölte, az elsőrendű vádlott egy pápai férfi, aki 2016-ban két kft. nevében, majd 2017-től egy új cég nevét felhasználva társaival az ország több városában szervezett termékbemutató programokat. Ezeken jellemzően idős, a csalás felismerésére, elhárítására korlátozottan képes sértetteknek értékesítettek különböző termékeket. A csoport tagjai telefonon keresztül ingyenes egészségügyi felmérésre hívták az embereket Szombathelyen, Pécsett, Érden, Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden, Budapesten, Ajkán és Zalaegerszegen.
Az adott helyszíneken az ügyfeleknek egészségügyi felmérést színleltek, előadásokat és termékbemutatókat tartottak, hogy eladják nekik a jelentősen túlárazott, de valós egészségügyi hatást nem nyújtó termékeiket. Egyedinek tűnő kedvezményt kínálva vagy nyereményjátékot színlelve vették rá a termékek megvásárlására az egészségi állapotukról megtévesztett és emiatt megrémült embereket.
A sértetteknek az ügyletek után már nem állhattak el a vásárlástól, a kifizetett vételárelőleget egy esetben sem kapták vissza.
Érden egy olyan ingatlant béreltek, amelyben "egészségügyi intézmény hatását keltő berendezési tárgyak" is voltak, hogy a szabályos működés látszatát keltsék. Ott is végeztek "orvosi vizsgálatokat", de a 13 vádlott közül csupán a másodrendűnek, egy máriakálnoki férfinak volt egészségügyi végzettsége, miközben más vádlott is rendszeresen orvosként mutatkozott be.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A "terápiás matracot", nyak- vagy lábmasszírozó készüléket kínáló társaság tagjai ellen a Zalaegerszegi Járási Ügyészség 35 rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat. A megtévesztett vásárlóknak 60 ezertől 450 ezer forintig terjedő kárt okoztak.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







