Hiába nőttek érezhetően a keresetek, 2025-ben továbbra is gyengén teljesített a magyar kiskereskedelem: a forgalom bővülése messze elmaradt a jövedelmek emelkedésétől.
15 súlyos hiba, amit rengeteg Aldiban, Lidlben vásárló magyar elkövet: nagyon sok pénzük bánja
Sok mindenre kell figyelni, ha az ember elmegy bevásárolni. Nem véletlen, hogy sokan súlyos hibákat is vétenek. Ha például az Aldiban vagy a Lidlben vásárlunk, ne felejtsük el használni az appjukat, mert jó kis akciók vannak rajta. De ugyanígy mindig vigyünk magunkkal zacskót is, különben ott helyben kell megvásárolunk azokat, illetve figyeljünk a lokális, az üzletek non-food részlegén lévő akcióira is, elég jó dolgokat lehet megcsípni. Ja, és akkor még a lejárathoz közeli akciók nem is beszéltünk, ahogy a teljes elégedettségi termékgaranciáról sem.
Bár a legfrissebb statisztikák szerint éves alapon jócskán befékezett az infláció Magyarországon, azért hónapról hónapra még mindig nőnek az árak. Éppen ezért egyáltalán nem szabad hátradőlni bevásárlás előtt, és nagyon képben kell lenni ahhoz, hogy a lehető legtakarékosabban intézze az ember a dolgokat. A következőkben azt fogjuk megnézni, milyen nagy bevásárlási hibákat vétenek az emberek akkor, ha az Aldiban vagy éppen a Lidl-ben vásárolnak. Ezek közül több ráadásul olyan bakik, ami súlyos pénzeket szedhet ki az emberek zsebéből, úgyhogy nem árt rájuk figyelni.
Aldi
Nem használod az Aldi appot
Az Aldi alkalmazás rengeteg lehetőséget kínál, beleértve speckó ajánlatokat, kuponokat. Ha tehát nem használod a programot, akkor nagyon jó ajánlatokról csúszhatsz le, amik végül sok pénzedbe kerülhetnek.
Nem figyelsz az Aldi heti akcióira
Az Aldi heti akciós kiadványa mindig rengeteg akciós ajánlatot kínál. Ha nem figyelsz ezekre az akciókra, akkor lehet, hogy többet fogsz fizetni olyan termékekért, amiket amúgy szeretsz. Ha viszont látod, mikor, mi akciós, akkor kicsit korábban vagy később nagyobb mennyiségből be tudsz tárazni, tehát pénzt spórolsz. Bónuszként ráadásul a Pénzcentrum Akciós oldaláról is eléred az üzlet(ek) legjobb ajánlatait!
Nem olvasod el a címkéket
Az Aldi sajátmárkás termékei általánosságban jó minőségűek, de azért nem árt ha az ember elolvassa a termék címkéjét, hogy megbizonyosodjon róla, megfelel-e az elvárásainak. Ez mindig fontos, bárhol is vásároljunk, bármit.
Csak a márkatermékeket keresed
Persze a diszkontok fő csábereje, hogy úgynevezett sajátmárkás termékből tartanak fenn megfizethető, de jó minőségű szortimentet. Gyakori hiba viszont, hogy a vásárlók bizonyos termékek esetében úgy ragaszkodnak egy-egy márkatermékhez, hogy sose próbáltak ahelyett helyettesítőként sajátmárkás terméket. Érdemes ezzel kísérletezni, ugyanis lehet, hogy az ember olyan vagy még jobb minőségű terméket talál, sokkal olcsóbban.
Nem használod ki az Aldi pénzvisszafizetési akcióját
A vásárlói elégedettségre hivatkozva a diszkont folyamatosan pénzvisszafizetési garanciát vállal az élelmiszerekre, az egyéb napi fogyasztási cikkekre és a tartós fogyasztási cikkekre. Ez azt jelenti, hogyha valaki nem elégedett a náluk vásárolt ilyen termékkel, visszaviheti a terméket bármelyik üzletbe (!), és annak visszatérítik a vételárát. Ha tehát valami nem felel meg a számodra, ne felejts el élni ezzel a lehetőséggel!
Elkerülöd a non-food részleget
Az Aldi gyakorlatilag minden héten új, nem-élelmiszer palettával jelentkezik az üzleteiben. Itt elég jó minőségű, sőt gyakran igen márkázott termékek is kaphatók, általában tematikusan. Karácsonykor például híres társasok, karácsonyfatalpak, más alkalmakkor, más jellegű dolgokkal. Ezeken a sorokon elég jó cuccokat lehet megcsípné, és ha szerencsénk van olcsóbban, mint egyébként máshol. Érdemes mindig szétnézni.
Túlságosan ragaszkodsz a bevásárlólistához
Általában a tudatos bevásárlás aranyszabálya, hogy ne térj el az előre összeírt listádtól, mert akkor könnyen túlköltekezésbe futhatsz. Ez igaz is, viszont ez nem azt jelenti, hogy ne járj nyitott szemmel, szezonális akciók során vagy közeli lejárati dátum miatt akciókkal ugyanis nagyot lehet szakítani. Például ha éppen nincs tej a bevásárlólistádon, de vannak rá jó akciók, akár ezért, akár azért, akkor érdemes lehet bezsebelni a termékekből többet.
Nem viszel magaddal vászon/műanyag szatyrot, hátizsákot, zöldség-gyümölcs zacsit
Ma már sok bolt arra biztatja vásárlóikat, hogy vigyenek magukkal olyan eszközöket, amikkel haza tudják vinni a megvásárolt termékeket. Ha nem viszel magaddal szatyrot, akkor könnyen abba a hibába eshetsz, hogy ott fogsz vásárolni, ez nem csak környezet szennyező, de drága is. Ugyanígy mostanra a zöldséget, gyümölcsöt is külön zacsiba tudod hordozni, ha elfelejted, akkor vagy fizethetsz többet a zsákokért vagy anélkül kell elraknod a cuccokat, amik koszosak lehetnek. Egyszóval, mindig vigyél magaddal megfelelő hordtáskát.
A pénztári sor blokkolása
Magyarországon még mindig probléma, hogy a vásárlók nem veszik észre, hogy az aldis dolgozók igen gyorskezű munkavállalók. Sokan fizetéskor például csak álldogálnak, mikor a termékek repülnek le a futószalagról, de nem pakolják azokat rögtön el a bevásárlókosarukba/vagy a zacskóikba, hanem ezt a folyamatot csak a fizetés után indítják el. Ez nem jó stratégia, ugyanis az üzletekben külön hely van biztosítva arra, ha a vásárló akarja, kényelmesen elpakoljon magának. Erre viszont nem a kassza vége van kitalálva. Ugyanis ha valaki ott bénázik/lassúzik, azzal feltorlaszolja maga mögött a sört, belassul az egész folyamat, és sokaknak miatta kell tovább várni. Senki ne járjon el így a jövőben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Lidl
A Lidl-nek Magyarországon nincs semmilyen online vásárlási lehetősége. Ezért minden ajánlatért a boltokba kell menni. Az viszont egyáltalán nem mindegy milyen felkészültséggel tesszük meg mindezt. Kezdjük az elején!
Hűségkártya
A Lidlnek kifejezetten a gyakran vásárlói rétegének külön hűségkártyája van, ami bizonyos elköltött pénzen alapuló mérföldkövek után különböző kedvezményeket ad. Ezt mindképp érdemes kihasználni, ugyanis nem csak egy-egy termék válhat így jóval olcsóbbá, de akár az egész bevásárlást is olcsóbban úszhatjuk meg. Az online app tartalmaz ezen felül különböző kuponokat is, ezeket is érdemes a vásárlások előtt átpörgetni. Persze a kártyával vigyázni is kell, gyorsan túköltekezésbe szaladhatunk egy-egy kedvezményért, ami viszont már nem biztos, hogy megéri.
A Lidl üzletek közepét sose hagyd ki
A Lild üzletek középső szekciója igazi kincsesbánya lehet a „turkálni” szerető vásárlóknak. Akciók, barkácseszközök, lepedők, papucsok, ruhaszárító, bármi lehet itt. Úgyhogy kár lenne legalább nem átfutni itt. Csütörtökön és vasárnap ráadásul frissülnek a kirakott termékek, úgyhogy mindig lehet miből mazsolázni.
Keresd a sárga címkéket
Mint minden áruház, a Lidl is folyamatosan beakciózza azokat a termékeit, amik közel vannak a lejárati idejükhöz. Itt simán találhatsz már a nap elején is 30-40 százalékos kedvezményeket, amikkel jóval olcsóbban jöhetsz ki a bevásárlás során. Mindig érdemes tehát vadászni ezeket a címkéket. Ezek az akciók ráadásul halmozódhatnak is más akciókkal, erről ebben a CIKKBEN írtunk bővebben, és be is mutattuk egy terméken az egész folyamatot.
Heti ajánlatok
A Lidl mindig indít hétvégi vagy akár egész heti olyan ajánlatokat, amikor friss zöldségeket, illetve gyümölcsöket áraz le. Ezeket érdemes figyelni, hogy ha valaki kedvenc vitaminbombáiból tankolnak fel. A Pénzcentrum Akciós oldalán mindig csekkolhatod, éppen milyen ajánlatai vannak a diszkontláncnak, így sosem maradsz le a legjobb ajánlatokról.
Időzíts jól
Érdemes megnézni vagy kitapasztalni, mikor a legcsendesebb a bevásárlás. Ez lehet a délelőtti órák valamelyik vagy esetleg a késő estieké, zárás előtt (ha csak nincs több napos ünnep utána). Ez azért lehet fontos, mert ilyenkor kevesebben vannak a boltokban, így jobban el lehet merülni a bevásárlásban, megnézegetni jobban az ajánlatokat, és jó döntéseket hozni. Nem kell sietni, nem kell idegeskedni, mint például közvetlenül a munka után dömpingben.
Helyi ajánlatok
Bár a Lidl országos lefedettségű cég, akadnak azért helyi ajánlatai is amik változhatnak. Emlékezetes, mikor a Pénzcentrumon elsőként számoltunk be arról, hogy a most már évek óta slágerterméknek számító játék fakonyha elérhető volt az országos terítés előtt egy vidéki városban, mert a lánc oda egy új üzlet nyitásának alkalmából levitte. Ez persze kirívó eset, de azért érdemes nyitott szemmel járni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







