Az úgynevezett skimmelés – vagyis a bankkártyaadatok illegális leolvasása ATM-ekből, fizetőterminálokról és benzinkutakon – egyre nagyobb károkat okoz szerte a világon.
Robert Fico szlovák miniszterelnök ismét felszólal a koronavírus-járvány alatti intézkedései ellen, most azonban egészen új megközelítéssel: egy úgynevezett Covid-amnesztiát terjesztett elő, amely visszafizetné a járvány alatti szabálysértésekért kiszabott büntetéseket.
Robert Fico korábban sem tartotta vissza magát a járványellenes intézkedések bírálatától, sőt, 2021-ben tüntetést is szervezett az akkori kormány korlátozásaival szemben. Az újraválasztása óta a kormány elé olyan jelentést nyújtott be, amely a járványt „bioterrorista akcióként” és egy „Covid-19-pandémia kódnéven futó, kitalált hadműveletként” jellemzi. Fico ezen felül az mRNS alapú oltóanyagok felfüggesztését is javasolta - írja a 444.hu.
Most, kínai útjáról hazatérve, Fico a kormány elé terjesztette a Covid-amnesztia javaslatát, amely alapján az állam visszatérítené a korlátozások megsértése miatt kiszabott bírságokat. Ez a támogatás nemcsak a büntetéseket érinti, hanem azok pénzét is visszaadná, akik az állami karanténintézményekben fizettek az ellátásért. A miniszterelnök szerint a kifizetésekhez szükséges több mint 3 millió euró nem jelentene nagy terhet az államkasszára.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







