A diplomáciai tárgyalásokon jelenleg nem látszik érdemi előrelépés, a harcok pedig lassan ötödik évükbe lépnek.
A földi rendszerekkel kapcsolatos probléma miatt elhalasztották a SpaceX Starship űrhajójának vasárnapra tervezett tízedik tesztrepülését - jelentette be a Elon Musk űrvállalatának texasi bázisa.
A New York-i Szabadság-szobornál is magasabb Starship űrhajó, amely a 70,7 méter magas Super Heavy hordozórakétából, és az 52 méter magas Starship űrrakétából áll, helyi idő szerint este fél nyolckor már a SpaceX Starbase rakétabázisának indítóállványán állt, és üzemanyaggal töltötték fel, de 30 perccel a tervezett indítás előtt az űrvállalat az X közösségi platformon bejelentette, hogy megszakítják az kilövést a földi rendszerekkel kapcsolatban felmerült probléma miatt.
Egyúttal Musk is lemondta azt a tájékoztatót, amelyet az indítás előttre időzítettek. A tizedik tesztrepülés során a Starship felső fokozata levált volna a hordozórakétáról, amely visszatért volna a kilövőállomásra. A Starship hajtóműveit beindítva a Föld körül keringve állított volna pályára újabb Starlink-műholdakat, majd visszatérésekor a Starship hővédő burkolatát is tesztelték volna.
Idén már többször is kudarcba fulladt a Starship egy-egy tesztrepülése. Legutóbb júniusban az indítás előtt történt robbanás a texasi bázison, amelyről annyit közölt a vállalt, hogy "jelentős anomália lépett fel a tizedik próbarepülésére készülő Starshipnél, miközben tesztelési indítóállásban volt". Musk a Mars-misszió programjához fejleszti a Starship űrhajót.
A NASA pedig abban bízik, hogy a rakéta segítségével már 2027-ben végrehajthatja az Apolló-program óta első legénységgel történő holdraszállását.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az űrhajót először 2023 áprilisában tesztelték, de akkor néhány perc után felrobbant. Későbbi tesztek során a felső fokozat elérte az űrt, és irányított landolást hajtott végre az Indiai-óceánon. A közelmúltban végzett tesztrepülések eredménye azonban elmaradt a várakozásoktól.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







