Izrael-Irán háború 2026: Rakétasorozattal indította a reggelt Irán - Már az éjszaka történt támadások során is többen meghaltak, nagy károk keletkeztek

MTI2026. március 1. 08:20

Kora reggel Izrael jelentős részén sorozatos légiriadók ébresztették, majd az ismétlődő szirénázások közel egy órán át az óvóhelyeken tartották az ország lakosságát. A légvédelem sikeresen működött, nem érkeztek jelentések becsapódásokról.

Eilaton, Izrael Vörös-tengeri kikötővárosában és az ország több más, déli területén drónokat is elfogott a légierő. "Továbbra is teljes erővel fogunk fellépni Izrael védelmében" - közölte Jiszrael Kac, Izrael védelmi minisztere az iráni vezetők likvidálása nyomán.

Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg és az Egyesült Államok több hullámban hajtott végre csapásokat Irán-szerte; a célpontok között légvédelmi rendszerek, rakétaindítók, a rendszerhez kötődő létesítmények és katonai parancsnokságok is szerepeltek.

Több tucat ember közepesen vagy könnyebben, egy férfi pedig súlyosan megsebesült, és egy negyven év körüli nő életét vesztette egy közvetlen rakétabecsapódásban Tel-Aviv belvárosában szombat éjjel. Az izraeli mentőszolgálat közlése szerint további három ember közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, köztük egy 90 év körüli nő.

Jelentős károk keletkeztek az épületekben és az autókban is a környéken. Amikor két épületet közvetlen találat ért, tűz ütött ki, amelyet a katasztrófaelhárítók eloltottak - közölte a rendőrség tel-avivi körzetének parancsnoka. Az egyik épület egyes részei a támadás következtében leomlottak. Számos lakót mentettek ki a csapatok, és több utcában is jelentős a pusztítás.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A dubai támadás során kárt szenvedett a reptér is

Dubaj nemzetközi repülőtere és a város jelképének számító Burdzs al-Arab szálloda is károkat szenvedett az iráni megtorló csapások következtében. A dubaji médiairoda annyit közölt, hogy a dubaji nemzetközi repülőtér egyik várója "kisebb károkat szenvedett egy incidens során, amelyet gyorsan sikerült elhárítani". A repülőtéren négy ember sérült meg. Később megerősítették, hogy egy drón elfogásakor keletkezett törmelék kisebb tüzet okozott a Burdzs al-Arab külső homlokzatán.

Előzmények

Szombaton reggel az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt. Az iráni válaszcsapások is szinte azonnal megérkeztek, a legtöbb ország légterét lezárták az országban.

Címkék:
világ, usa, drón, izrael, irán, áldozatok, háború, rakéta, Közel-Kelet, izraeli-iráni háború, légvédelem,