Szombaton összeült a Védelmi Tanács a Karmelitában, melyen jelen volt többek között a kormányfő mellett Szijjártó Péter, Lantos Csaba, Orbán Balázs, Rogán Antal, Pintér Sándor,...
Már a Bloomberg is riadóztat: jelentősen drágulhat az olaj ára az Irán elleni amerikai támadás miatt
Jelentős drágulást áraz a piac az Irán elleni amerikai légicsapások után - írta a Bloomberg hírügynökség, szombati elemzésében, hozzátéve, hogy a befektetők a közel-keleti kínálati kockázatok növekedését tartják a legnagyobb veszélynek. A Bloomberg szerint az amerikai légicsapások nyomán a piac jelentős drágulást áraz, mert a befektetők attól tartanak, hogy a közel-keleti feszültség fennakadást okozhat az iráni olajexportban és a térség fő szállítási útvonalain.
A hírügynökség úgy látja, hogy a konfliktus kiterjedése akár a globális kínálatot is érezhetően szűkítheti, ami gyorsan tovább emelheti az árakat. A hétvége miatt a fő olajpiacok zárva tartanak, de a hétvégi kereskedésben elérhető előzetes árak alapján az amerikai WTI könnyűolaj ára hordónként 75,33 dollárig emelkedett, ami mintegy 12 százalékkal haladja meg a pénteki záróárat.
A hírügynökség felidézte: a tavaly júniusi izraeli-amerikai légicsapások idején a Brent hordónkénti ára 80 dollár fölé ugrott. Irán napi 3,3 millió hordó kőolajat termel, ami a globális kitermelés mintegy 3 százaléka; az iráni export többsége Kínába irányul. A kivitel központja a Perzsa-öbölben fekvő Harg-sziget.
A hírügynökség megjegyzi: bár a finomítók a szárazföldön működnek, a Harg-szigeti terminálban keletkező károk súlyos fennakadásokat okoznának az iráni kivitelben. Az iráni Mehr hírügynökség szombaton jelentette, hogy robbanás történt a szigeten, de részleteket nem közöltek.
A Bloomberg írásában rámutat: a térségben a Hormuzi-szoros továbbra is jelentős kockázati tényező. A világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde, valamint jelentős mennyiségű cseppfolyósított földgáz halad át ezen az útvonalon. A szoros ugyan nyitva van, de több tartályhajó elkerüli az áthaladást, és több LNG-szállító is megszakította útját.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tavalyi háború idején naponta közel ezer hajó navigációs jeleit zavarták meg az iráni partok közelében, ami egy tanker ütközéséhez is hozzájárult. A cikkben kiemelik, hogy a térség felkészült egy esetleges támadásra. Több olajexportáló ország növelte februárban a szállításait: Szaúd-Arábia napi átlagos exportja 7,3 millió hordóra emelkedett, Irak, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek együttes kivitele pedig mintegy 600 ezer hordóval haladta meg a januári szintet. Az olajárak további alakulását az dönti el, hogy történik-e fennakadás az iráni exportban vagy a térség fő szállítási útvonalain.
Döntöttek: már ki is lőtték a medvét, miután az fényes nappal rátámadt egy férfira a saját kertjében
A bukaresti kormány novemberben egyszerűsítette a medvetámadások esetén alkalmazandó eljárást, lehetővé téve, hogy azonnal kilőjék a településekre bejáró barnamedvéket.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







