Brutális, mire készül Donald Trump: megszállhatja Iránt az Egyesült Államok, ebből mi lesz?

Pénzcentrum2026. március 19. 08:53

A Reuters hírügynökség értesülései szerint Donald Trump amerikai elnök a közel-keleti amerikai katonai jelenlét jelentős megerősítését fontolgatja, és nem zárja ki egy, Irán ellen irányuló korlátozott szárazföldi művelet lehetőségét sem.

A Reuters információi szerint a Trump-kormányzat több ezer katonát készül a Közel-Keletre vezényelni. Ezek az egységek akár egy Irán elleni korlátozott szárazföldi invázióban is részt vehetnének. A tervezett bevetés célja nem az ország teljes megszállása lenne, hanem a Hormuzi-szoros ellenőrzésének biztosítása és az iráni nukleáris program végleges felszámolása.

A lehetséges műveletek között szerepel az iráni partvidék egyes szakaszainak elfoglalása, a Harg-sziget megszállása, valamint Irán dúsított uránkészleteinek lefoglalása. Nagyobb stratégiai központok elfoglalásáról vagy iráni vezetők célzott likvidálásáról ugyanakkor nem esik szó a kiszivárgott tervekben.

A Fehér Ház közleménye szerint szárazföldi csapatok küldéséről egyelőre nem született végleges döntés, de Trump szóvivője hangsúlyozta, hogy az elnök "bölcsen minden lehetőséget nyitva tart".

Egy ilyen lépés komoly belpolitikai kockázatot jelentene az elnök számára. Trump korábban többször bírálta elődeit a közel-keleti háborúk miatt, és maga is megígérte, hogy nem sodorja az Egyesült Államokat újabb fegyveres konfliktusokba.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hogyan hat a közel-keleti konfliktus a magyarok utazási döntéseire

A Pénzcentrum friss kutatásban vizsgálja, hogyan befolyásolja a közel-keleti konfliktus és az iráni–amerikai feszültség a magyar utazók idei terveit. A felmérés arra keresi a választ, hogy a bizonytalan geopolitikai helyzet miatt változnak‑e az úti célok, kerülik‑e a térséget érintő járatokat, számítanak‑e drágulásra, illetve mennyire tartják fontosnak a biztonsági szempontokat. A kérdőív azt is feltérképezi, milyen alternatív úti célok felé fordulnak azok, akik elkerülnék a Közel‑Keletet vagy Törökországot.

Címkék:
invázió, világ, donald trump, irán, hadsereg, amerikai egyesült államok, geopolitika, háború, Közel-Kelet, fegyveres konfliktus, katonai,