A benzin piaci ára literenként 48, a gázolajé pedig 84 forinttal magasabb a védett árnál.
Augusztus 26-ra motoros találkozót szerveztek Visegrádra, miután a város önkormányzata betiltotta a motorozást a fellegvár alatti Panoráma úton.
A visegrádi önkormányzat elmondása szerint a motorosok versenypályaként tekintenek a Fellegvárhoz vezető Panoráma útra, ezért tavaly nyáron kihelyeztek egy motorosoknak behajltatani tilos táblát, ami a 3 kilométeres útszakasz mindkét irányában érvényes. A tiltás minden évben március 1. és november 1. között érvényes – számolt be az InfoStart.
Az önkormányzat jelentése szerint azonban nemcsak a motorosok versenyeznek ezen a szakaszon, hanem az autósok is, mégis csak a motorosokat tiltották ki. Éppen ezért háborodtak fel a hazai motorsportkedvelők, akik most a hétvégére (holnapra) az ügy miatt felvonulást hirdettek meg. Azonban a város vezetése úgy látja, hogy van másik útvonal, amit tudnak használni a motorosok, így nem jelent érdemi problémát.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







