Az iráni konfliktus nyomán meredeken emelkedő üzemanyagárak már éreztetik hatásukat az autópiacon.
Figyelem! 60 ezres bírságot kaphat, aki mostantól e-cigizik az autójában: itt a precedensértékű bírósági ítélet
Egy német férfit 150 euróra (kb. 58 000 forintra) büntettek, mert vezetés közben az e-cigarettája érintőképernyőjét használta – a bíróság szerint ez ugyanúgy tilos, mint a mobiltelefon nyomkodása. A Kölni Felsőbíróság kimondta: nem az eszköz funkciója számít, hanem az, hogy a képernyő elvonja a figyelmet a vezetésről. Az ügy újra ráirányította a figyelmet az autóban való dohányzás szabályozására, amelyet több európai ország már szigorúan tilt.
Az e-cigaretta érintőképernyős beállítása vezetés közben megsérti a mobiltelefon-használati tilalmat – döntött a Kölni Felsőbíróság a Német Autóklub szerint. Egy férfit állítottak meg a rendőrök, amint vezetés közben egy ilyen eszköz képernyőjét nyomkodta. 150 eurós (kb. 58 000 forintos) bírságot és egy büntetőpontot kapott a jogosítványába, ami ellen fellebbezett, így az ügy bíróság elé került.
A Siegburgi Járásbíróságon is megerősítették, hogy a férfi nem mobiltelefont használt, hanem az e-cigarettája kijelzőjén állította annak erősségét. A bíróság ezt is a mobiltelefon-használati tilalom alá sorolta, és az ítéletet a Kölni Felsőbíróság megerősítette.
A bíróság szerint nem az eszköz fő funkciója a döntő, hanem az, hogy az érintőképernyő használata elvonja a vezető figyelmét. Később a felsőbíróság bírái is kiemelték: még ez is is zavarhatja a koncentrációt, hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki a telefonját nyomkodja. Ezért az e-cigaretta ilyen módon történő használata tiltott eszközhasználatnak minősül.
Az ADAC jogászai megjegyezték, hogy összességében e-cigaretta használata - érintőképernyő nyomkodás nélkül - egyelőre nem tiltott, de a politikai döntéshozók már fontolgatják ennek betiltását. A szervezet általánosságban sem javasolja a dohányzást autóban – több európai országban már teljesen tiltott.
Sok helyen már tilos cigizni a kocsiban
Mint korábban megírtuk, Belgiumban, Angliában, Finnországban, Görögországban, Olaszországban és Szlovéniában – csak néhány példát említve – különböző mértékben korlátozzák az autóban való dohányzást. Ezekben az országokban közös, hogy tilos rágyújtani, ha a járműben kiskorú is utazik. A tiltás pontos korhatára eltérő: egyes helyeken 18, máshol 15 vagy akár 12 év alatti utas esetén érvényes a szabály.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A jogsértésért kiszabható büntetések viszont mindenhol komolyak: a bírságok jellemzően 25–50 ezer forintnak megfelelő összegtől indulnak, de több országban akár 100–600 ezer forintra is rúghatnak.
Magyarországon is régóta vita tárgyát képzi, hogy be kellene-e tiltani az autókban való dohányzást akkor, ha a járműben kiskorú gyermek is utazik. A kérdésben persze mint minden nagyobb horderővel bíró döntéshelyzetben, itt is megoszlanak a vélemények, korábban a Pénzcentrum olvasóinak elsöprő többsége, 79 százaléka vélekedett úgy, hogy nyugodtan be lehetne tiltani az autókban való dohányzást akkor, ha a járműben kiskorú utas is tartózkodik. Ezzel szemben a szavazók mindössze 21 százaléka vélekedett úgy, hogy nem támogatna hasonló intervenciót.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







