A Generali és az Aegon nyerte az alkuszszövetség Minőségbiztosítási Versenyének idei díjait
Vasárnap megkezdődött a biztosítási szakma csúcstalálkozójának számító IV. Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett, Veres János pénzügyminiszter fővédnökségével zajló háromnapos siófoki rendezvény első napján átadták a biztosítók között zajló Szolgáltatásminőségi Verseny díjait.
Az idén több mint hatszáz, a szakma legkülönbözőbb területeiről érkező érdeklődő előtt elsőként Vértes András, a GKI elnöke tartott előadást. A szakember kiemelte, hogy a gazdaság átalakulási folyamatai, valamint az intézményrendszerek reformjai a következő néhány évben kiemelt lehetőséget teremtenek a biztosítási szektor fejlődésére. Ezt követően a kormányzati és felügyeleti oldal képviselői (Kék Mónika, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, illetve Erdős Mihály, a PSZÁF főigazgató-helyettese) tartottak előadást a biztosítói és a közvetítői kört érintő aktuális kérdésekről.
Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke előadásában az alkuszok szerepének folyamatos növekedéséről beszélt, kiemelve, hogy a hagyományosan alkuszi területnek tekintett nem életbiztosítási ágban az alkuszok kiemelkedő, 20 százalékos növekedést produkáltak (mindeközben ez a piaci szegmens mindössze 3 százalékkal bővült). A szövetség vezetője hangsúlyozta: az idei rendezvény 25 százalékkal több résztvevője között most első ízben kerültek jelentős kisebbségbe az alkuszok, ami jól mutatja, hogy ez az esemény egyre inkább magáénak tekinti az egész biztosításszakma. Papp Lajos elmondta: "Ez a konferencia évek óta a legjelentősebb fóruma a teljes magyar biztosítási piac érdekében folytatott együttgondolkodásnak. A hazai biztosítási kultúra szintje a nyugathoz viszonyítva még mindig igen alacsony. A mostani rendezvény legfontosabb célja, hogy párbeszédet generáljon ennek a problémának a megoldása érdekében a szakma különböző szereplői között."
A konferencia első napjának zárásaként átadták a FBAMSZ Szolgáltatásminőségi Versenyének díjait. A szövetség a tagok szavazatai alapján évente ítéli oda ezt a szakmai elismerést, ami a biztosítók körében immár komoly tekintélynek örvend. A független alkuszok véleménye alapján legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítók az idén négy kategóriában nyerhették el a díjat. A 2007 évi Minőségbiztosítási Versenyt a gépjármű-biztosítások, a személybiztosítások, valamint az egyedi vagyonbiztosítások kategóriájában is a Generali-Providencia Biztosító Zrt., míg a lakossági vagyonbiztosítások kategóriájában az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. szerezte meg.
A konferencia második napján a legmeghatározóbb hazai biztosítótársaságok vezető képviselői szólalnak fel. A harmadik, keddi nap szintén izgalmasnak ígérkezik, hiszen szűk másfél hónappal az újabb kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) kampány kezdete előtt vitatja meg a szakma részletesen a kötelező, valamint az öngondoskodáson alapuló gépjármű-biztosításokkal kapcsolatos fejleményeket, problémákat, törekvéseket és feladatokat. Közösen értelmezi a közelmúltban megváltozott szabályozásból fakadó következményeket, és a FBAMSZ reményei szerint újabb lépést tesz az ügyfelek és a biztosítók számára egyaránt felesleges terhelést jelentő KGFB-kampányidőszak fokozatos megszüntetésének irányába is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







