3 °C Budapest

Túlképzett közvetítők - Ébredező Online biztosítók

Pénzcentrum
2008. március 11. 17:05

Az online értékesítés fejlődését és a direkt csatornák jelentőségét emelte ki előadásában Raveczky Zsolt az MKB biztosító vezérigazgatója, a BBJ mai biztosítási konferenciáján. Míg Déri Éva, a PSZÁF igazgatója a közvetítők képzését és hatósági vizsgáztatását emelte ki.

Az MKB Biztosító felméréséből kiderül, hogy az idei évben, a biztosítók online értékesítésből származó díjbevétele 22 milliárd forintra várható. Egyelőre a vagyonbiztosítási termékek képzik az értékesítés fő vonalát, közülük is elsősorban a gépjármű biztosítások.

Azonban a kockázati életbiztosítások mellett az összetettebb termékek is fokozatosan megjelennek majd ezeken a csatornákon. Ehhez természetesen egy fokozatos termékfejlesztésre és megfelelő szabályozási háttérre lesz szükség. De az MKB Biztosító be kíván lépni a direkt értékesítés területére is

Déri Éva előadásában kiemelte, hogy egy-egy összetettebb és bonyolultabb konstrukció esetén fontos, hogy az ügyfél megfelelő tanácsadásban részesüljön. És ahhoz, hogy ezek a konstrukciók az Interneten is megfelelően értékesíthetőek egyenek, ahhoz egy transzparensebb termékstruktúra és egy megfelelő tudásszinttel és felkészültséggel rendelkező ügyfél szükséges.

Az ügyfelek tudásának csiszolásában kiemelt jelentősége van mind az ismeretterjesztő anyagoknak és honlapoknak, mind pedig az értékesítőknek. Ez pedig megköveteli a közvetítők megfelelő tudásszintjének biztosítását. A tavalyi év végén életbe lépő BIT módosítás, részben ezt hivatott biztosítani. Azonban ez most kiegészül, a hatósági vizsga intézményrendszerével.

A PSZÁF elképzelése szerint a hatósági vizsga egy olyan letisztult tudást biztosít majd a közvetítők számára, amely kellő alapot biztosít majd a további, különböző szintű és színvonalú képzésekhez. Mellesleg a rendszerből a módosítás miatt kikerülő mintegy 20 000 közvetítő vizsgáztatása is megoldható a határidő lejártáig, ezzel az alapvizsga bevezetésével.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hatósági vizsga azonban nem oldja meg a felsőfokú végzetséggel rendelkező leendő közvetítők képzésének kérdését, mint ahogy nem orvosolja az alkuszok és többes ügynökök, valamint a függő- és független közvetítők közti tudás és felelősségbeli különbségeket sem.

A vizsga alól továbbra is mentesülnek a banki-, postai és takarékszövetkezeti dolgozók.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?