Egy friss kutatás rámutatott arra, hogy az egyesült államokbeli kisvállalkozások számára a legnagyobb problémát az egészségbiztosítási költségek jelentik.
A Wells Fargo megbízásából a National Federation of Independent Business által készített 2008-as "Problémák és prioritások" című felmérés szerint a kis cégek (3-199 alkalmazott) 59 százaléka kínál alkalmazottai számára valamilyen egészségbiztosítási programot, 2000-ben ez az arány még 68 százalékos volt.
A probléma gyökere a költségek megemelkedésében keresendő, ugyanis az egészségbiztosítási költségei az Egyesült Államokban 1999 óta 129 százalékkal, 2001 óta pedig 84 százalékkal emelkedtek meg.
Az Egyesült Államok egészségbiztosítási rendszere igen speciális, sőt a világon unikálisnak tekinthető. A lakosság körülbelül 84 százaléka rendelkezik egészségbiztosítással, túlnyomó részük (60%) a munkáltatón keresztül, 9 százalékuk egyéni biztosítással rendelkezik, illetve 27 százalék valamilyen kormányzati programban vesz részt (például Medicare, Medicaid).
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







